Közlemények
Megváltak Rosta Istvántól
A Mezőkövesdi KC elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy közös megegyezéssel szerződést bont Rosta Istvánnal. Amíg megtalálják a csapat új vezetőedzőjét, a felnőtt csapat Bécsi Jánossal készül.
A Mezőkövesdi KC elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy közös megegyezéssel szerződést bont Rosta Istvánnal. Amíg megtalálják a csapat új vezetőedzőjét, a felnőtt csapat Bécsi Jánossal készül.
Nyíregyházi és ózdi sikerrel ért véget az első alkalommal megrendezett Matyó Kézilabda Kupa. A torna jól szolgálta a fiatalok felkészülését.
Németh Attila elégedett volt csapata első félidei játékával, Rosta István csapata teljesen hitehagyottan lépett pályára.
Végig uralta a mérkőzést a Pécs, a Mezőkövesdi KC nem NB I-es szinten kézilabdázott.
A Pécs gárdáját fogadja szombaton este a Mezőkövesdi KC, amely az első győzelmét szeretné aratni.
Debre Viktor szerint kicsit csalóka az eredmény, Rosta István szerint most következnek a tétmérkőzések.
A papírforma szerint a Tatabánya ellen is elmaradt a pontszerzés, remélhetőleg csak szombatig kell várni az első győzelemre.
Október 23-án rendezik meg az 1. Matyó Kézilabda Kupát Mezőkövesden, a sportcsarnokban, 12 csapat részvételével.
Előrehozott mérkőzést játszik szerdán a Mezőkövesdi KC, a Tatabánya lesz az ellenfél.
Kisorsolták a kézilabda Magyar Kupa harmadik fordulójának párosításait.