Előrehozott mérkőzést játszik szerdán a Mezőkövesdi KC, a Tatabánya lesz az ellenfél.

A Tatabánya-Carbonex KC csapatát látja vendégül a Mezőkövesdi KC szerdán. A bányászokkal idén már találkozott az MKC, akkor a kék-fehérek 3 góllal bizonyultak jobbnak a kövesdieknél. Igaz, a hazaiak azon a mérkőzésen többször is elléptek ellenfelüktől, de Korsóséknak sikerült visszakapaszkodniuk, s kozmetikázni az eredményt. Hétvégén nem rendeztek bajnoki fordulót, de a Tatabánya játszott mérkőzést, az EHF-kupában a PAOK ellen győztek hazai pályán, könnyedén.

– Debre Viktor kollégám a görögök elleni visszavágó mérkőzés első félidejében az első sorát szerepeltette, majd a másodikban pihentette, s a cserék kaptak lehetőséget, így nem lesznek fáradtak. Egyébként sem okozna problémát számukra, hogy három naponta meccset játsszanak. Mi a múlt héten kemény fizikai munkát végeztünk, a héten gyakoroltuk a taktikai elemeket a Tatabánya és a Pécs ellen. Azon leszünk, hogy a héten pontok kerüljenek a nevünk mellé – számolt be várakozásáról Rosta István, az MKC vezetőedzője.

– Meg kell próbálnunk bravúrt végrehajtani, nem adjuk föl ezt a mérkőzést a Pécs kedvéért, ha lehet, akkor mindkét meccsen szeretnénk pontot szerezni – tette hozzá arra a kérdésre válaszolva, hogy melyik mérkőzést tartja fontosabbnak.

A csapatban mindenki egészséges, kivéve az edzőt, Tóth Koppány is közel száz százalékos állapotban van. Az MKC kettős játékengedéllyel az Eger rendelkezésére bocsátotta Kovács Pétert, aki az edzőmeccseken már kapott lehetőséget a jobb szélen. Két felnőtt bajnokiján nyolc gólt szerzett, így, ha hozza ezt a formát, s ugyanígy dolgozik tovább, meg lesz a lehetősége arra, hogy az NB I-ben is bemutatkozhasson.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

59 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?