Megnyerte a szomszédvári rangadót idegenben a Mezőkövesdi KC, mindjárt kétszer is.

SBS Eger Eszterházy SZSE – Mezőkövesdi KC 30-33 (16-14)
Eger, 800 néző, vezette: Natkai, Szalay
Eger: Pereverzia – Juhász Z. 2, Nyeste 3, Juhász K. 9 (2), Kuzman 1, Padla 5, Lezák 2. Csere: Repóth (k), Drizner, Grandjean 3, Kiss G., Nyikes 2, Szilágyi, Terenyei, Vojkovics 3. Vezetőedző: Zsigmond György
MKC: Kovács J.- Molnár F. 3, Fekete L. 9, Gyuris P., Trivkovics 4, Kovácech 3, Benis 8. Csere: Tóth K., Sipos (kapusok), Kleis 5, Fekete D., Nyitrai J., Bán N., Kovács P. 1, Répási. Vezetőedző: Avar György
Hetesek: 4/3 ill. 2/0
Kiállítás: 10 ill. 8 perc
Az eredmény alakulása: 3-4, 4-8, 7-13, 9-14, 19-17, 20-24, 22-28, 27-31

Igazi rangadó hangulat és közel teltház fogadta a csapatokat Egerben. A tét mindkét csapat számára jelentős volt, hiszen a vereség az élbolytól való leszakadást jelentette. Az egriek kezdték az összecsapást, de az első gólt Kleis szerezte. Aztán fokozatosan szerzett egyre nagyobb előnyt az MKC, Kleis, Benis és Kovácech félmagas átlövései ellen az egri kapus tehetetlen volt. A túloldalon viszont Kovács remek védéseket mutatott be, igaz, Juhász Károly néhányszor túl tudott járni az eszén. A kövesdiek a 17. percig 2-3 góllal vezettek, majd produkáltak egy 3-0-ás sorozatot, s 7-13-as állásnál úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés. Tizenegy perc volt hátra az első félidőből, s a hazaiakon kívül senki sem gondolta, hogy fölállhat az Eger, pedig így történt. Kleis hetesénél Repóth megismerkedett a védés ízével, s bár a 23. percben kapott még egyet (Benis révén 9-14 volt az állás), utána lehúzta a rolót. A kövesdiek érthetetlen hibákat követtek el, kapkodva támadtak, rengeteg volt a technikai hiba és a rossz lövés, ezt pedig kihasználta az Eger. Hét perc alatt hét gólt szereztek, nagyrészt indításokból, minden labdáért nagy harcot vívtak, s ennek meg is lett az eredménye, egy 7-0-ás sorozat, így a szünetre ők mehettek előnnyel. Nyilván az ő lendületük tört is meg a dudaszó pillanatában, s egy kiállítást is átvittek a második periódusra.
A kövesdiek négy perc alatt beszélték meg a tanulságokat, s a második félidőben új mérkőzést kezdtek. A kapuban a remekül védő Kokót Koppány váltotta, ez pedig meg is zavarta az egrieket, akik néha ugyan kifogtak a hálóőrön, de legalább a helyzeteik felét elhibázták. A kövesdiek apró lépésekkel zárkóztak, s a 39. percben egyenlítettek. Most ők rohantak és szereztek labdákat, 24-20-ra meglógva, Fekete járt élen a góllövésben, hiszen öt perc alatt négyet is szórt, míg Benis mellétett még kettőt, mindketten zömmel betörésekből voltak eredményesek. Egy hetes erejéig visszaállt Kovács, aki Padla büntetőjét és az ismétlést is megfogta. Az egriek nem tudtak megújulni, s az 51. minutumra ismét létrejött az első félidőben is már egyszer elért hat gólos kövesdi fór. A végjátékban olvadt ugyan az előny, de nem ismétlődött meg az első félidei rövidzárlat, így a rangadót 33-30-ra az MKC nyerte.  

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Mérkőzések

14 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?