Második felkészülési mérkőzését kissé döcögősen kezdte, de megnyerte az MKC, bemutatkozott Zsigmond Ádám is.


Galériához kattints a képre!

Mezőkövesdi KC – ózdi KC 33-29 (8-11, 23-17)
Mezőkövesd, 200 néző, vezette: Vitális, Pető
MKC: Tóth – Benis, Zsigmond Á. 6 (2), Mazák 1, Trivkovics 4, Fekete L. 5, Kleis 4 (1). Csere: Kovács J., Sipos (kapusok), Bán 1, Molnár 6, Fekete D. 2, Nyitrai, Dusza M., Kovács P. 2. Vezetőedző: Zsigmond György
ÓKC: Losonczi – Jakab 1, Panyi 4, Barta 5 (2), Papp 5, Nyeste 4 (2), Lázár 2. Csere: Nyitrai (k), Koscsó 2, Ponyi 4, Harkó 1, Scitovszky 1, Szakál M. Vezetőedző: Váczi Sándor
Kiállítás: 10 ill. 12 perc
Hetesek: 5/3 ill. 4/3

Az egri után ismét érdekes felkészülési találkozót játszott a Mezőkövesdi KC. Az ellenfél a szintén több kövesdit soraiban tudó Ózd volt, s a csapatok háromszor 20 percet játszottak. A hazai csapatban pályára lépett az új szerzemény Zsigmond Ádám is, aki a meccs napján érkezett Csurgóról.

Két kövesdi góllal indult a találkozó, majd egy rossz széria következett, a vendégek fordítottak, Zsigmond György ki is kérte idejét. Maradtak azonban a rontások, a kövesdiek körbelőtték a kaput, s számos próbálkozást hárított Losonczi is. Az ózdiak ezt büntették, főként beállóból, illetve Nyeste révén betörésekből és a kipattanók megszerzéséből voltak eredményesek. Már 10-6-ra is vezetett a borsodi rivális, de a hátrányt sikerült faragni.

A második játékrészre mindkét edző számos változtatást hajtott végre. Az ózdiaknál egy B sor jött, s a kapuban is csere történt. A kövesdieknél Kovács érkezett Tóth helyére, de mezőnyben is több kulcsjátékos pihenőt kapott. Mivel a meccs már az első 20 percben presztízs jelleget öltött, s a keménységben először az ózdiak léptek, így Trivkovics és Kleis is a padra ült. Ez a játékrész már kövesdi dominanciát hozott, az utolsó hat percben öt kövesdi találatot hagyott válasz nélkül az ÓKC, igaz, Kovács rengeteg lövést hárított. Nem úgy Nyitrai, akinek szintén voltak fontos védései (főként a szélső próbálkozásokat hárította), de Fekete és Zsigmond lövéseire, Molnár indulásaira nem volt ellenszere. Az új szerzemény egyébként három kapufával és két mellé lövéssel indított, de első, hetesből esett találata után megnyugodott, s termelte a gólokat.

A harmadik harmadban ismét számos változás volt a csapatokban, a kövesdieknél a legfiatalabbak kaptak lehetőséget, míg a vendégek néhány posztra behozták első embereiket. Bár ebben a játékrészben fordult elő a legnagyobb differencia (26-19-nél hét gólos kövesdi előny), az ózdiak zárkóztak, könnyű gólokat lőhettek. Igaz volt ugyanez a kövesdiekre is, akik szintén többször indulhattak. Az ózdiak még fölzárkóztak 27-24-re, de közelebb már nem tudtak. A vége sima kövesdi győzelem lett.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Mérkőzések

18 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?