Szombaton este csapatunk a DEAC-ot látta vendégül.

 

 

Az első félidőben még akadozott a játék, a második félidőben azonban hengerelt a csapat és magabiztosan gyűjtöttük be a 2 pontot. Drizner Péter a mérkőzés során végig tudta cserélni a játékosokat, így a kezdő csapat bőséggel kapott pihenőt, a fiatalabbak pedig játéklehetőséget. 

 

 

MKC – DEAC NK Kft.   36:21 (15:12)

Vezette: Földesi, Halász

MKC: Tóth, Bartók – Jancsó 8 (4), Kovács 2, Sándor 4, Fábián 2 (1), Vojinovic 5, Rozmán 1, Padla 3, Horváth, Zelei 2, Jóga 1, Hangyel 1, Menyhárt 7   Szakvezető: Drizner Péter 

DEAC NK Kft.: Mándi N, Veres – Hornyák 1, Mucza 6, Mezei 1, Juhos 4, Fülöp, Mórucz, Mándi K. 2, Erdős 6 (4), Leiter, Borbély, Pál, Dobos, Minegász 1   Szakvezető: Medgyessy Sándor

Büntetők: 5/5, illetve 6/4 

Kiállítások: 10, illetve 8 perc

 

Képgaléria IDE KATTINTVA érhető el!

 

Medgyessy Sándor így látta: HANGANYAG

“Nagyon egyszerűen látom a találkozót: úgy gondolom, hogy a Kövesd jobb csapat, mint mi. Ez egyértelmű. Pont. Még talán 15 góllal is megérdemelték ma a győzelmet. Ebben megvan az én felelősségem is. Úgy érzem, jól laktunk két hete, amikor hazai pályán megvertük a Békést. Úgy vélem a bennmaradás kiharcolása az elsődleges célunk. Ennél jobban játszottunk hetek óta: múlt héten nem volt meccs, kiestünk kicsit a ritmusból és nem is a baj, hogy a fiúk jól laktak, hanem talán kicsit én is. Ebben a vereségben én nagyon benne vagyok: nem tudtam felpörgetni a srácokat, elhitetni velük, hogy nem vagyunk nagyon jók, hogy dolgoznunk kell tovább. A csodákat, amiket az eddigi meccseken hoztunk, továbbra is hoznunk kellene, de meg kell érte dolgozni. Talán a mai meccsen ezzel volt a gond, ezért nőtt fölénk jócskán a Mezőkövesd. 

Bíró Ádám, mint a csapat legeredményesebb játékosa nem játszott ma. Az ő hiánya mekkora szerepet játszott?

Nyilván az is közrejátszott, de mi egy csapat vagyunk, nem szeretnék ezzel foglalkozni. Ádám nélkül is jól kellett volna játszanunk. 18-an vagyunk, mindenki értékes tagja a csapatnak. Ma nem jöttek össze azok a dolgok, amiknek kellett volna: voltak felvillanásaink, talán 20-25 percig egészen jól játszottunk, de nem volt ma extra teljesítmény a csapatban.”

 

 

Drizner Péter értékelése:  HANGANYAG

“Nagyon jól kezdtünk, megnyugtató előnyt sikerült a 20. perc környékére kiépíteni: örültem neki, mert így már az első félidőben tudtunk cserélni. A mostani és az elmúlt meccsek tanulsága is az, hogy bármennyire azt gondoljuk, hogy erőnlétben a mezőny felett vagyunk, 60 percet nem lehet rárakni egyik játékosunkra sem. A cserék folytán picit megbomlott a játékunk, főleg a védekezés, azért is lett szorosabb a félidő, viszont friss maradt minden játékosunk a második félidőre, ami -úgy gondolom- megmutatkozott a pályán is. 

Mennyire értékes a mai győzelem, annak fényében, hogy tulajdonképpen egy felsőházi rangadót játszottunk, mivel csak 3 ponttal állt mögöttünk a DEAC?

Mindenképpen nagyon értékes, különösen annak tudatában, hogy a DEAC a Békést elkapta hazai pályán. Nyilván nehéz volt a Debrecen dolga, mivel a legjobb góllövőjük hiányzott, nem is igazán tudták pótolni. Arra készültünk, hogy két veszélyes emberük marad: őket hellyel – közzel ki is kapcsoltuk a játékból. Hogy a kérdésre is válaszoljak: minden pont nagyon értékes. Aki elől szeretne lenni a végelszámolásnál, annak azokat a csapatokat kell megvernie mindenképpen, akik mögötte vannak a tabellán, ha nem is oda-vissza, de otthon kötelező. Az, hogy egy rangadó idegenben vagy akár otthon nem úgy sikerül, az sokkal kevésbé számít. Minden csapat fog a bajnokság során pontokat veszíteni az úgynevezett “kisebb” csapatok ellen: az a kérdés, hogy ki mennyit. Ez sokkal fontosabb lesz, mint az, hogy a rangadók hogy sikerülnek.

Két hetes bajnoki szünet majd irány Nyíregyháza. A Magyar Kupa és az edzőmérkőzésból mennyire tudtok építkezni?

Nagyon. A felkészülés során is úgy érezte, hogy a Nyíregyháza elleni volt a legnehezebb, amit azonos osztálybeli csapatok ellen vívtunk. A Kupában sem igazán találtuk rajtuk a fogást. Most már van két meccs tapasztalatunk, nyilván nekik is. Meg kell találnunk az ellenszert a játékukra. A bajnokságban ez valahogy jobban szokott sikerülni. Bízom benne, hogy ponttal – pontokkal térünk haza.”

 

 

Menyhárt Máté 7 gólt lőtt, a találkozó után állt a mikrofon elé: HANGANYAG

“Nem mondanám, hogy könnyen indult a találkozó, mert vezetett a Debrecen ellenünk még az elején. Úgy gondolom, hogy azzal léptünk túl a DEAC-on, hogy megint egy csapatként küzdöttünk egymásért, a szurkolókért, a városért. A srácokkal négyszemközt, többszemközt már sokszor beszéltük, milyen sokat jelent nekünk a szurkolók támogatása. 

Mennyire vagy elégedett a saját teljesítményeddel?

Nem vagyok elégedett, a bajnokság eddig meccseit tekintve kicsit hullámzónak tartom. Remélem, hogy hamarosan ez be fog állni és tudok nyújtani egy átlagos teljesítményt, néha – néha extrát is. 

Két hét múlva Nyíregyházán lépünk pályára. Te játszottál ellenük az edzőmeccsen és a kupában is. Mit gondolsz, ezek a tapasztalatok mire lesznek elegendőek?

Az edzőmeccset és a Magyar Kupa mérkőzést nem lehet összehasonlítani egy bajnokival. A bajnoki pont – pontok sokkal többet jelentenek, mint egy továbbjutás adott esetben a Kupában. Ott kapsz egy első osztályú ellenfelet, aki ellen kevés esélyed lesz és vége is. A bajnoki pontok megmaradnak a szezon végéig, azok sokkal értékesebbek. Más a hozzáállása minden csapatnak a Kupához és a bajnoksághoz is. Mindenesetre oda is győzni megyünk, szerintem a Magico támogatását ott is látni, érezni fogjuk és mindent meg fogunk tenni a győzelemért.” 

 

Köszönjük a Mezőkövesdi TV segítségét az interjúk elkészítéséhez!

 

További eredmények a fordulóból: 

2017. november 18. szombat
17:00   Mizse KC   – Balmazújvárosi KK   20 24
18:00   Mezőkövesdi KC   – DEAC NK KFT   36 21
18:00   Törökszentmiklósi KE   – MOL-Pick Szeged U20   31 23
18:00   ÓAM-Ózdi KC   – Balassagyarmati Kábel SE   23 21
 
Ma 
Ma játszák: 
 
2017. november 19. vasárnap
19:00   Nyíregyházi SN KFT   – Békés-Drén KC    
 
 
 

 

 

 

 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Mérkőzések

19 hozzászólás

oewmqnsmcv@gmail.com · 2019-10-08 - 04:30

I would like to show my affection for your generosity giving support to folks who have the need for guidance on in this concept. Your personal dedication to passing the message around became surprisingly invaluable and have specifically made many people just like me to get to their objectives. Your amazing helpful suggestions entails much to me and extremely more to my fellow workers. Many thanks; from each one of us.

aesyfgfavot@gmail.com · 2019-10-09 - 00:41

I needed to post you that little bit of note in order to say thanks over again for your breathtaking strategies you have shared here. It has been simply incredibly generous of you to supply easily just what most people could have offered for sale for an ebook in making some cash for themselves, specifically seeing that you might well have done it if you desired. The advice in addition acted to be a great way to be certain that some people have the identical passion similar to my personal own to grasp a little more on the subject of this problem. I know there are some more fun periods ahead for individuals that look over your website.

oxlqqzfit@gmail.com · 2019-10-09 - 21:26

Thank you a lot for providing individuals with such a remarkable possiblity to read critical reviews from this site. It can be so amazing and packed with amusement for me and my office fellow workers to visit your website not less than 3 times in one week to see the newest stuff you will have. Of course, we are usually impressed with all the unbelievable information you serve. Certain 3 facts in this posting are honestly the best we have all ever had.

wgworhhkwl@gmail.com · 2019-10-10 - 20:00

My wife and i felt quite joyous that Raymond could round up his studies using the ideas he received through the web site. It is now and again perplexing to just be giving freely tips that other people might have been selling. And we do know we have the website owner to thank for this. The type of illustrations you made, the straightforward site menu, the friendships you can give support to engender – it is everything fabulous, and it’s really letting our son and us believe that that topic is thrilling, which is certainly quite essential. Thanks for all the pieces!

szvgcnmz@gmail.com · 2019-10-11 - 18:59

I’m just commenting to let you know what a perfect encounter our girl found studying your webblog. She figured out a wide variety of details, including what it’s like to possess an amazing helping spirit to have others with ease understand selected hard to do subject matter. You truly surpassed our own expected results. Many thanks for giving such important, safe, informative and even fun guidance on your topic to Gloria.

nfgrdknlx@gmail.com · 2019-10-13 - 15:56

I simply wanted to thank you very much once more. I do not know the things that I might have handled without those information discussed by you relating to that area. It became the alarming crisis in my opinion, however , noticing a well-written tactic you treated it made me to cry over delight. I am happier for the guidance and even expect you really know what a powerful job your are providing educating other individuals through the use of a blog. I am certain you have never met any of us.

gslqbhhtvc@gmail.com · 2019-10-14 - 12:13

I am just writing to make you understand of the brilliant experience my cousin’s child went through viewing your site. She even learned many pieces, including what it’s like to have an ideal teaching mood to get most people clearly know precisely some advanced subject matter. You really did more than my expectations. I appreciate you for displaying these practical, safe, educational not to mention easy thoughts on your topic to Ethel.

lamuvrtjaiy@gmail.com · 2019-10-15 - 09:13

I must show appreciation to you for bailing me out of this type of trouble. Because of surfing around throughout the world wide web and coming across notions that were not powerful, I was thinking my entire life was well over. Living minus the answers to the difficulties you have sorted out by way of this review is a serious case, as well as the ones that would have badly damaged my career if I hadn’t noticed your blog post. Your main skills and kindness in dealing with all the stuff was very useful. I’m not sure what I would have done if I had not encountered such a stuff like this. I can at this point look forward to my future. Thanks for your time so much for the reliable and results-oriented guide. I won’t be reluctant to recommend your web sites to any person who would like support on this area.

foidmvqk@gmail.com · 2019-10-16 - 05:42

I needed to write you a very small remark to finally say thank you once again for your personal extraordinary knowledge you have shown in this case. It is certainly seriously generous with you giving publicly precisely what numerous people might have offered as an electronic book to get some dough for their own end, chiefly now that you might well have tried it if you wanted. The basics in addition served as a good way to understand that most people have similar desire like mine to understand whole lot more in regard to this issue. I think there are numerous more pleasant moments in the future for individuals who look over your website.

qbdzhpacysz@gmail.com · 2019-10-17 - 03:11

I simply wanted to thank you so much all over again. I’m not certain the things I could possibly have carried out in the absence of the entire advice provided by you concerning such problem. This was a very hard circumstance in my circumstances, however , encountering a specialised way you treated it made me to weep for gladness. I will be happy for this advice and thus hope you comprehend what an amazing job you are always accomplishing instructing most people via your blog. Probably you have never got to know any of us.

xrfquouni@gmail.com · 2019-10-18 - 00:32

Thanks for all of your effort on this blog. Gloria delights in engaging in internet research and it’s really easy to see why. We notice all of the dynamic form you render functional tips via this web blog and as well as foster participation from website visitors about this concern and our own simple princess is undoubtedly becoming educated a great deal. Enjoy the rest of the new year. You are conducting a brilliant job.

jsivgfle@gmail.com · 2019-10-18 - 22:57

I simply wanted to type a small message so as to say thanks to you for those stunning steps you are posting on this website. My time intensive internet research has at the end of the day been recognized with reliable insight to share with my good friends. I would declare that we site visitors actually are unequivocally lucky to dwell in a superb place with very many outstanding professionals with valuable hints. I feel really fortunate to have used your website and look forward to plenty of more cool minutes reading here. Thank you once again for all the details.

iikyfztpacc@gmail.com · 2019-10-19 - 22:27

My wife and i felt very contented Albert could do his survey from the precious recommendations he obtained when using the web pages. It’s not at all simplistic to just find yourself giving freely tricks most people have been making money from. We really see we now have the website owner to thank for this. Most of the illustrations you have made, the easy site menu, the friendships your site give support to foster – it’s all fabulous, and it is letting our son in addition to our family do think the matter is entertaining, and that is very essential. Thank you for all!

leofeg@gmail.com · 2019-10-20 - 21:34

I would like to voice my love for your kindness giving support to those individuals that really want help with this one field. Your personal dedication to passing the message up and down had been particularly invaluable and have without exception allowed associates much like me to arrive at their targets. Your helpful help and advice implies a lot to me and further more to my fellow workers. Thanks a ton; from everyone of us.

tniqzn@gmail.com · 2019-10-21 - 19:51

I have to point out my passion for your kindness for men who actually need help on the question. Your very own dedication to passing the message throughout turned out to be particularly productive and has truly empowered people much like me to arrive at their targets. Your new valuable tips and hints indicates this much to me and much more to my office workers. Thank you; from everyone of us.

nmxblhxt@gmail.com · 2019-10-22 - 15:51

My wife and i ended up being absolutely comfortable that Raymond could finish up his investigations from the precious recommendations he received from your own web site. It is now and again perplexing just to choose to be giving for free techniques which usually a number of people could have been selling. And we also remember we have the blog owner to give thanks to because of that. Most of the illustrations you have made, the simple site menu, the relationships your site give support to promote – it’s got many amazing, and it is making our son and the family reason why the subject matter is enjoyable, and that is especially indispensable. Thank you for all!

Abogados De Accidentes Carro Texas · 2020-01-01 - 23:24

I’m truly enjoying the design and layout of your website. It’s a very easy on the eyes which makes it much more enjoyable for me to come here and visit more often. Did you hire out a designer to create your theme? Outstanding work!

Todd Snively · 2020-01-10 - 01:55

This is very interesting, You are a very skilled blogger. I’ve joined your feed and look forward to seeking more of your excellent post. Also, I’ve shared your site in my social networks!

Todd Snively Review about · 2020-01-17 - 10:00

Wonderful goods from you, man. I have understand your stuff previous to and you are just extremely fantastic. I really like what you’ve acquired here, really like what you are saying and the way in which you say it. You make it entertaining and you still take care of to keep it wise. I cant wait to read much more from you. This is actually a wonderful website.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.