Jobb gólarányának köszönhetően második helyről várja az alapszakasz folytatását a Mezőkövesdi KC serdülő csapata.

 

Tizenöt mérkőzéséből tízet megnyert, kétszer pedig döntetlenre végzett az MKC serdülő csapata az OSB alapszakaszának C-csoportjában. Tulajdonképpen tizenegy alkalommal arattak sikert, ám az Ózd ellen megszerzett két pontot az ellenfélnek adták egy adminisztrációs hiba miatt.
– Ez már egy teljesen más csapat, mint a tavalyi ezüstérmes társaság. Sok érkező volt, össze kell szokni, a tavalyi sikercsapat pedig 3-4 éve együtt játszott már. Rövid ideje vagyunk együtt, sokat dolgozunk a fejlődés érdekében, de a játékosok eltérő technikai, taktikai tudással érkeztek, sokszor hiányosságokkal. A felsőházi rájátszásba mindenképpen be kell kerülnünk, ha döntőbe szeretnénk kerülni ismét, akkor ott pedig a második helyet kell megszereznünk – fejtette ki várakozását Molnár Ferenc, a csapat edzője.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

7 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?