A jó játék most erre volt elég

Szerző: mkc Közzétéve:

Kilencgólos vereséget szenvedett a Szegedtől az MKC, de a mérkőzés összképét tekintve nem volt ekkora a különbség.

 

Mezőkövesdi KC – Pick Szeged 20-29 (9-12)

Mezőkövesd, 700 néző, vezette: Bujdosó, Tomecskó
MKC: TÓTH – Kiss, Bécsi 3, Gubó 2, SZABÓ 4, Fekete 3, Németh 1. Csere: HOLLÓ, Korsós, Rosta M., Morva 1, MOLNÁR 5 (3), Kupi 1, Kovács P. Vezetőedző: Buday Ferenc
Szeged: TATAI – Zubai 2, Vadkerti 4, PRODANOVIC 5, dr. Czina, Buday 1, Sulc 4. Csere: MIKLER, Tóth M. (kapusok), BAJORHEGYI 4, Lékai 2, Nagy N., BEOCANIN 4, Pribanic 2, Tóth B. 1. Vezetőedző: Skaliczki László
Hetesek: 5/3 ill. 1/0
Kiállítás: 2 ill. 10 perc

A télen igazolt játékosok nélkül kellett pályára lépnie a Szeged ellen a Mezőkövesdi KC-nak, hiszen az eredetileg kiírt időpontban ők még nem voltak az MKC játékosai, így most nem szerepelhettek. A kispadon így három, a felnőtt csapat ajtaján kopogtató ifista, Kovács Péter, Bán Norbert és Fekete Dániel is helyet foglalhatott. Sérülése után ismét a csapatban volt Korsós Ádám. A Kövesd most jól kezdte az összecsapást, bár Tatainak volt jó pár védése, Tóth Koppány is extrákat fogott, s a kövesdi védelem jobban zárt, labdákat szereztek, blokkoltak. Bár az első percekben hetest hibázott Németh, Bécsi duplájával, s Szabó góljával 3-1-re vezetett az MKC, majd egy szegedi góllal később időt kért Skaliczki László. Ezt követően is maradt a kiegyenlített játék, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ezt  gólgyártásnak túlzó lenne nevezni, mert inkább a védelmek és a kapusok jeleskedtek, s kellett ezekhez a támadók pontatlansága is, hiszen mindkét csapat ziccereket szórt el. Az Orosháza elleni mérkőzéssel ellentétben a kövesdi szélsők ezúttal nem voltak eredményesek, viszont Szabót sikerült néhányszor jól megjátszani beállóban. Néhány alkalommal nem teljesen érhető ítélet is született a játékvezetők részéről, ez a hazai csapatot zavarta meg jobban, így a Szeged 9-6-ra, majd 11-7-re is vezetni tudott.  A 27. percben a ziccerben lévő kövesdivel Sulc szabálytalankodott, a piros lap elmaradt, helyette jött egy kétperces a szabálytalanságért, és még egy kétperces reklamálásért. A hajrában még történt két gólváltás, az első félidő vége előtt Gubó egy lentről eleresztett lövéssel állította be a 12-9-es félidei eredményt.
A második félidő Holló védéseivel indult, majd kövesdi zárkózással folytatódott, sikerült a 38. percre 15-13-ra fölkapaszkodnia az MKC-nak. Ismét jöttek azonban a kimaradt helyzetek (a túloldalon Mikler folytatta Tatai védési hagyományait), eladott labdák, így a különbség apránként nőtt (pedig sokszor passzív játékba kényszerítették a szegedieket), ám a 48. percben még 16-21 állt az eredményjelzőn. Ezidáig kövesdi részről szinte csak Molnár volt eredményes, majd az ő góljai is elmaradtak. Jött egy gyengébb kövesdi széria támadásban és védekezésben is, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a szegediek egy 6-0-ás sorozatot produkáljanak. Az utolsó percekben mindkét oldalon kaptak lehetőséget fiatalabbak, kövesdi részről Kovács Péter mutatkozhatott be NB I-es felnőtt mérkőzésen. Buday Ferenc reklamálásért kapott egy kétperces büntetést (az első félidőben már kapott egy sárga lapot, mert kritizálta a sípmesterek tevékenységét), ennek ellenére az utolsó 3 percet 4-2-re nyerte az MKC. Egy 7-8 perces periódust leszámítva pariban volt ellenfelével a Mezőkövesd.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategóriák: Mérkőzések

15 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője