Serdülő csapatunk soros ellenfele a Vecsés csapata volt.

 

Már az első félidőben döntő fölénybe került csapatunk, nem is veszélyeztette semmi a győzelmet. Drizner Péter azon játékosoknak is játéklehetőséget biztosított, akik korábban esetleg kevesebbet léptek pályára.

 

MKC – Vecsés  55:17 (24:6)

MKC: Senánszky, Pelyhe – Bakó 2, Bartók Á. 2, Beller 1, Csörgő 12, Ivánkai 3, Pap B. 2, Pap M., Pataki, Sárosi 27 (1), Szepesi 4, Tóth Alex 2 (1), Tóth Arnold, Tóth Zsolt, Török    Szakvezető: Drizner Péter

Vecsés:  Szász, Havas 5, Hrutka 1, Juhász 6 (1), Sándor 2, Suskavics, Kakucsi, Szigetvári 1, Brünner, Danok 1, Torma 1, Gáncs   Szakvezető: Tóth József

Büntetők: 2/2, illetve 1/1

Kiállítások:  8, illetve 0 perc

 

Drizner Péter értékelése: “A vecsésiek U14-es kerettel játszanak a serdülők között, azért nem tudtak nagyobb ellenállást kifejteni. Az előző szezonban mi is jártunk több alkalommal hasonló cipőben, nagyon nehéz helyzetben vannak. Kitartást kívánunk az egyébként nagyot küzdő vecsési játékosoknak erre a szezonra, mi pedig készülünk a következő mérkőzésre.”

 

A tabella eleje: 

1. Mezőkövesdi KC   6 pont

2. Mizse KC    5 pont

3. PLER II.    4 pont 

 

A mérkőzésen készült képek galériája: KÉPEK 

 

További eredmények a bajnokságban: 

Mizse KC – ÓAM-Ózdi KC 30:16

PLER II. – Nyíregyháza 26:16

Kecskeméti Sportiskola – Törökszentmiklós Székács 28:25

 

 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

34 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?