Szivacskézis bronzérem
Bronzérmet szerzett a kalocsai XIII. Pünkösdi Kupán a Mezőkövesdi KC U9-es csapata.
A hosszú hétvégén Kalocsán vett részt szivacskézilabda tornán a Mezőkövesdi KC 2003/2004-es születésű gyerekekből álló csapata. Kupi Szabolcs hét játékosára számíthatott: Jónás Mátéra (kapus), Tóth Alexre, Csörgő Kristófra, Szemán Donátra, Szabó Teklára, Ivánkai Zsoltra és Panyi Annára. A csapat jól kezdett, első három találkozóját megnyerte, majd az országos harmadik szentessel döntetlent játszott úgy, hogy a békésiek a végén szerencsével egyenlítettek. A körmérkőzéses szakasz utolsó találkozóján a fővárosi Csanádi iskola csapata két góllal jobbnak bizonyult, pedig a kövesdiek huszárosat hajráztak a második félidőben. A döntőbe jutás a rosszabb gólarányon múlt a Szentessel szemben. A helyosztón sima kövesdi győzelem született a Kecskemét ellen. A torna gólkirálya Tóth Alex lett 33 találattal.
– Nagyon büszke vagyok a kis csapatomra. Ők most szeptemberbe kezdték a kézilabdázást, a többi csapat legalább két éve már szivacsozik, de voltak, akik már három éve. A torna célja csupán a versenyeztetés lett volna, de rengeteget fejlődtek májusig, ezért érték el a 3. helyet. Mind nekik, mind nekem ez volt az első tornánk – mondta el Kupi Szabolcs.
1.meccs MKC – Kecel 19:2(11:1)
Gsz.: Tóth 6, Csörgő 6, Szemán 2, Szabó 1, Ivánkai 2, Panyi 2
2.meccs MKC-Kalocsa 21:13 (10-5)
Gsz.: Tóth 4, Csörgő 7, Szemán 1, Szabó 6, Ivánkai 1, Panyi 2
3.meccs MKC – Kecskemét 21:13 (11-5)
Gsz.: Tóth 7, Csörgő 6, Szabó 4, Panyi 4
4.meccs MKC – Szentes 13-13 (8-8)
Gsz.: Tóth 5, Csörgő 3, Szabó 4, Panyi 1
5.meccs MKC – Csanádi 13-15 (5-13)
Gsz.: Tóth 3, Csörgő 2, Szabó 7
A 3. helyért MKC – Kecskemét 16-9(8-4)
Gsz.: Tóth 8, Csörgő 5, Szabó 5
Végeredmény:
1.Csanádi
2.Szentes
3.MKC
4.Kecskemét
5.Kalocsa
6.Kecel
27 hozzászólás