A szombati 15 után vasárnap 20 góllal kapott ki az MKC II. Bőcsön, igaz, most cseréjük sem volt.

Bőcs KSC – Mezőkövesdi KC II 43-23 (20-10)
Bőcs, 15 néző, vezette: Barnóczki, Tóth
Bőcs: Tárkányi, Csontos, Pipoly (kapusok), Nagy A. 3, Gál 2, Juhász 1, Kovács D. 1, Lovász 2, Rigó Á. 8, Rigó J. 3, Hefró 5, Pethő 2, Kiss G. 5, Vadászi 3 (1), Simon 8. Edző: Farkas Tibor
MKC II: Pogány (k), Bukta G. 6 (1), Biró I. 5, Tóth B. 3, Tordai Z. 1 (1), Takács G. 2, Bán A. 6.
Hetesek: 2/1 ill. 2/2
Kiállítás: 2 ill. 0 perc
Az eredmény alakulása: 3-1, 9-1, 10-4, 16-6, 23-13, 27-17, 33-18, 38-23

A szombatinál is tartalékosabban fölálló MKC II. a negyedik percig nem kapott gólt, majd indításokból, illetve betörésekből sorozatban vették be a hazaiak Pogány kapuját. Három perc alatt egy 3-1-es szériával javított a kövesdi csapat, majd ismét a hazaiak percei következtek, akik a 24. minutumban már 10 góllal vezettek. A félidő hátra lévő részében ezt tudták növelni is, de az utolsó két percben a kövesdiek Bán András góljaival zárkóztak.
A második félidőben a hazaiak védekezést váltottak, a 4-2-es felállás most nem zavarta meg a kövesdieket, egyéni akciókból, illetve a beállósok jó megjátszásából rendre betaláltak, s tartották nyolc gólos hátrányukat. A következő tíz percben azonban rengeteg labdát eladtak, amelyekből a hazaiak könnyű találatokat szereztek, s a 48. percben már 33-17 állt az eredményjelzőn. Egy időkérés után rendezte sorait az MKC II, s öt perccel a vége előtt csak 15 volt közte. Az utolsó percekben azonban már csak a bőcsiek találtak be.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

73 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?