Egy győzelemmel és vereséggel zárta csoportmérkőzéseit a Mezőkövesdi KC II a Kerekes-Menyhért Emléktornán.

A kövesdiek a B csoportban a Nyíregyházi Főiskolával és a MEAFC-cal küzdöttek a minél jobb pozícióért. A szabolcsiak végig vezetve nyerték a találkozót, amely az első félidőben szorosan alakult, csak az utolsó percben nőtt három gólra a főiskolások előnye. A második játékrészben volt már öt gól is a különbség, de az MKC II a frissen igazolt Guba II. Tamás góljaival fölzárkózott háromra. Közelebb nem sikerült érniük, a végén 4 góllal maradtak alul. Az ellenfél jól játszotta meg beállóját, s veszélyesek voltak Antal átlövései is. Kövesdi részről az átlövések és a betörések eredményeztek gólokat.

A második találkozót a MEAFC ellen játszotta az MKC II., s igyekeztek visszavágni az őszi egy gólos vereségért. Jól kezdtek, hiszen 2-0-ra is vezettek, majd elég volt néhány eladott labda, s fordított az ellenfél. 3-5 után magára talált a kövesdi egylet, s jött a fordítás, majd az előny növelése, Guba lövései mellett kiemelhetők voltak Tóth Gergő és Bukta Gábor betörései, Király szélről szerzett góljai. A kövesdiek a találkozó vége előtt néhány perccel már öttel is vezettek, de eladták az előnyt, Király góljával azonban sikerült begyűjteni a győzelmet. Az MKC II. március 3-án 13 órától a Sárospatak ellen a harmadik helyért játszhat. Guba Tamásnak jó esélye van begyűjteni a gólkirályi címet is.

Nyíregyházi FSE – Mezőkövesdi KC II 22-18 (12-9)
NYFSE: Dzsugán (k), Antal 6, Márkó 1, Ferenczi 1, Csizmadia 1, Balogh 6, Juhász 1, Hepp 1, Jobbágy G. 4, Csordás 1.
MKC II.: Pogány, Lukács (kapusok), Tordai Z. 1, Tóth G. 4, Király 2, Guba II. T. 8, Biró I., Bukta G. 3, Guba I. T., Tóth B., Takács G.
Kiállítás: 2-2 perc

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

10 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?