Harmadik helyen végzett a 19. Menyhért László férfi kézilabda emléktornán az MKC második csapata.

Vasárnap véget ért a felkészülési időszak az MKC II. számára. A csapat a Kerekes-Menyhért Emléktorna helyosztóján játszotta utolsó előkészületi mérkőzését. a bronzcsatában az MKC II. ellenfele az a Sárospatak volt, amellyel szerdán újra, immár élesben is meg kell küzdeniük.
Jól kezdtek a kövesdiek, hiszen Guba II. két góljával szolid előnyt alapoztak meg. A sárospatakiak egészen a kilenncedik percig nem tudtak közel férkőzni a kövesdiekhez, akik a két Guba Tamás góljaival őrizték előnyüket. A védekezés azonban lanyhult, s 7-7-nél időt kért a kövesdi gárda, mivel a két magas termetű átlövőt nem tudták tartani. Sikerült egy perc alatt megbeszélni a teendőket, támadásban többet mozgott a csapat és a védekezés is keményebb, összeszedettebb lett, így három perc alatt négy gólt tettek közé. A félidő hajrája a patakiaké volt, Durst és Barna Dávid ebben a periódusban összesen öt gólt lőtt.
Annyi,t amennyit a sárospataki csapat aztán a második félidőben összesen. Tizenhét perc alatt összesen egy találatot jegyzett a Patak, Lukács jól védett, a védelem pedig jól működött, számos labdát szereztek a kövesdiek. A 47. percben Guba I. Tamás megsérült, mint kiderült, egy rossz földre érkezés után részleges bokaszalag szakadást szenvedett. Egészen az 52. percig ment még a gólgyártás a Kövesdnek, ekkor már 27-nél tartottak. többet azonban nem tudtak szerezni, igaz, a patakiak is cak kettőt, ebből pedig egyet a dudaszó pillanatában.
A férfi emléktornát a Kazincbarcika nyerte, amely 34-34-es döntetlen után hetesekkel verte a Nyíregyházi Főiskolát. A nőknél a Miskolci Sportiskola II. győzedelmeskedett.
a kövesdiek egy különdíjat is elhoztak, Guba II. Tamás 29 találattal gólkirály lett. A torna legtechnikásabb játékosa Mészáros Gyula (Kazincbarcika), a legjobb kapus Dzsugán Péter (Nyíregyházi Főiskola) lett.

Sárospataki TC – Mezőkövesdi KC II. 20-27 (15-16)
Alsózsolca, 60 néző, vezette: Barnóczki, Tóth
STC: Kincses, Kovács T. (kapusok), Durst 6 (1), Hardon, barna G. 1, Barna D. 3, Demeter 2, Várhegyi 3, Urbán 1, Göttli, Koleszár, Juhász 2, Csendes G., Szabó, Götz 1 (1), Csendes I.
MKC II: Lukács (k), Biró I. 3, Guba II. T. 12 (2), tóth G. 2, Bán A. 3, Király 2, Guba I. T. 3, Bukta G. 1, Tordai Z., Tóth B. 1, Takács.
Hetesek: 3/2 ill. 2/2
Kiállítás: 2 ill. 6 perc
Az eredmény alakulása: 2-5, 7-7, 9-13, 13-14, 16-22, 17-25, 18-27

A múlt heti mérkőzésen:
MKC II – MEAFC 21-20 (11-8)
Alsózsolca, 30 néző, vezette: Lanku, Vinnai
MKC II: Lukács, Pogány (kapusok), Tordai Z., Tóth G. 2, Király 2, Gyuba II. T. 9, Biró I., Bukta G. 6, Guba I. T. 1, Tóth B., Takács 1.
MEAFC: Székely (k), Tóth F. 2, Szilágyi 2, Pázmándi 1, Dienes 4, Bertók 1, Garam 2, Molnár 6, Kapás, Tompa, Polyák 2.
Hetesek: – ill. 4/3
Kiállítás: 2 ill. 2 perc
Az eredmény alakulása: 2-4, 8-5, 10-6, 15-11, 15-14, 18-15, 18-18

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

33 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?