Interjú
Akadt néhány apró pozitívum
Csupán részletekkel volt elégedett a Veszprém elleni mérkőzésen Buday Ferenc, s kifogásolta, hogy többen korzóztak a pályán.
Mérkőzések
Lezák Iváncsik babérjaira tört
Negyvennégy gól kíséretében vonulhatott karácsonyozni az MKC, igez, 26-ot lőttek is a Veszprémnek. Lezákot már lányok várták a kijáratnál.
Interjú
Tíz gólon belül maradni jó eredmény volna
Barta Dániel abban bízik, hogy a Veszprém elleni mérkőzésen több játéklehetőséget kap majd.
Interjú
Kire lehet számítani tavasszal?
Utolsó 2011-es fellépésére készül a Mezőkövesdi KC, s nagyon kevés rá az esély, hogy ponttal tesznek pontot az év végére. De egy jó játékkal elért szoros eredmény karácsonyi ajándék lehet a szurkolóknak.
Utánpótlás hírek
Vereségek Veszprémben
A listavezető MKB Veszprém utánpótlás csapatainak vendégei voltak a Mezőkövesdi KC csapatai és nagyon kikaptak.
Események
Átadták a napközi otthont
Átadták az Add a Kezed lakóotthon mellett működő fogyatékosok napközi otthonát, amelynek építésében a sportolók is segédkeztek.
Közlemények
Megváltozott két bajnoki időpontja
Csütörtökön megegyezett egymással az MKB Veszprém és a Mezőkövesdi KC, így pár órával korábban kezdődik a december 17-re kiírt találkozó.
Fotó: Antal Norbert