Közlemények
Zsigmond György távozik Mezőkövesdről
Elváltak egymástól a Mezőkövesdi KC és Zsigmond György útjai.
Elváltak egymástól a Mezőkövesdi KC és Zsigmond György útjai.
Fügedi Csaba serdülő csapatával vezeti csoportját a bajnokság alapszakaszában, szeretnének a döntőbe is bejutni.
A Mezőkövesdi KC vezetése, játékosai Boldog Új Évet kívánnak minden szurkolójuknak, szponzoraiknak!
Fekete László hatodik szezonját tölti Mezőkövesden, de most veszélyben van a házi gólkirályi címe.
Bár az Újévi Kupán még nem szerepel, az utána következő válogatott edzőtáborban ott lesz Marian Kleis.
Benis Bencének nem volt újdonság az átlövő poszt, a játék mellett pedig lánycsapatot is szervez.
A bajnokság felénél egy pont hátrányban a harmadik helyen áll a Mezőkövesdi KC. Zsigmond György hellyel-közzel elégedett kétarcú csapatával.
Négy év után tért haza Mezőkövesdre Kaló Dávid, akinek álma, hogy Németországban játsszon.
Tavaly már bemutatkozott az első csapatban, de csak idén kapott több lehetőséget a felnőttek közt Bán Norbert.
Tóth Koppány a kevés Kövesden maradó játékos közé tartozik. Nem bánta meg, hogy az MKC-t választotta.