Avar György szerint a kapusok kimagaslót nyújtottak, a huszadik percben elhitték, megvan a mérkőzés.

 

Avar György:
Ötven percig uraltuk a játékot, az első félidő utolsó tíz percében viszont kapkodtunk, hat kontrából fordított az ellenfél. A második félidő a csapategységről szólt, nem egyénieskedtünk, páros kapcsolatokból helyzeteket alakítottunk ki, s így nyertünk. Az elsődleges cél a jó védekezés volt, harminc gólt kaptunk, abból mondjuk hét kontrát, ez a 23 pedig jó védekezésnek mondható. Mindkét kapusunk kimagasló teljesítményt nyújtott, ez alapkövetelmény a sikerhez.
Az első félidő végén azt hittük, megvan a meccs, de az utána következőkből látszott, van erőnk, hiszen nyerni tudtunk. Az időkérésnél türelemre intettem a csapatot, hiszen elkezdtünk egyénieskedni, hamar ellőttük a labdát, gyorsan cseleztünk és olyanokat vállaltunk be, amit nem kellett volna, s olyanokat nem, amit pedig igen. Szerencsére javítottunk.
Az első félidőben nem Juhász Karcsi góljai jelentettek problémát, hanem az, hogy lerohanásoknál ő hozta föl a labdát, lendületből jött, s nem támadtuk meg. Az első félidőben ezt sokáig nem tehette meg, Benis feladata volt, hogy támadja meg, aztán a végén üresen maradt, elfeledkeztünk erről. Összességében viszont jól megoldottuk a feladatot.
Pihenni nincs idő, a Törökszentmiklós elleni meccs újabb rangadó lesz hazai pályán. Szeretnénk rácáfolni arra a rossz szóbeszédre, hogy otthon gyengébbek vagyunk mint idegenben. Hogy elérjük a célunkat, minden pontra szükségünk van, különösen otthoni környezetben.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

62 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?