Ugyanaz a mentalitás kell, mint legutóbb, a felszabadultan játszó Tata nem lesz könnyű feladat.

 

A Pécs ellen aratott idegenbeli sikerrel visszahozta magát a bennmaradásért vívott meccsbe az MKC, de innentől nem hibázhatnak. A következő ellenfél a Tata lesz, szintén idegenben. A Komárom megyeiek a rájátszásban eddig két komoly meccsre késztették a Pécset és az Orosházát.

– Kínlódtunk eleget a pécsi mérkőzésen, inkább a harcosságnak, a nem adom fel mentalitásnak köszönhető a sikerünk. A végén hozzátette mindenki azt, ami tőle elvárható. Nehéz meccs volt, nem egyszerű, s ugyanilyenek várnak ránk a folytatásban is – tekintett vissza Buday Ferenc vezetőedző.

– Nincs lefutott meccs, mindegyik késhegyre menő küzdelem lesz. A Tatát ismerjük, nem adják föl, nincs veszteni valójuk. Mindent, amit tudnak, megpróbálnak kijátszani magukból. Van két-három rutinos játékosuk, akik azt a pár technikai elemet, amit tudnak, bármikor végrehajtják. Rutinos kapusuk mindig odateszi magát. nekünk azonban nem velük, hanem magunkkal kell foglalkoznunk. Minden elemet, amelyet megbeszéltünk, a lehető legcsekélyebb hibaszázalékkal kell végrehajtanunk. Csapatként kell funkcionálnunk, védekezésben, lerohanásban, támadásban is, egységesen. Ha ugyanaz a mentalitás lesz jellemző a csapatra mint legutóbb, a tatai és a következő, Pécs elleni mérkőzést is hozzuk. Ez a hét meghatározza sorsunkat. Amennyiben sikeresek leszünk, akkor nagy lépést teszünk afelé, hogy a végelszámolásnál megszerezzük a 9-10. hely valamelyikét – hívta föl a figyelmet a csapat előtt álló feladatra Buday Ferenc.

Még az Orosháza elleni mérkőzésen megsérült Lukas Gamrát, aki egy MRI vizsgálaton is volt otthon, majd a kövesdi rehabilitációs központban kapott kezelést. A vezetőedző szerint Gamrátnak egy operációt is vállaló orvossal is konzultálnia is kellene. A jobbátlövő egy injekciót is kapott a sérült ízületbe, ezért három hétig nem végezhet kézilabdás munkát, így ő ebben a szezonban már nem állhat a csapat rendelkezésére, teljes mértékben a rehabilitációjára kell koncentrálnia.
 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

43 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?