Kovács Péter szeretne bizonyítani Békésen, sajnos az utóbbi évei nem sikerültek úgy itthon, mint szerette volna.

 

Kovács Péter: Ezt az évet nem így terveztem. Az első félévben játszottam is, nem is, az nb2-es szezonom sem úgy sikerült. Januárban közbejött egy sérülés, nagyon sokáig tartott a felépülés, három hét helyett három hónap. Próbáltam visszakerülni az első csapatba, de nem sikerült. Az nb2-ben újra formába tudtam lendülni. Ez az év rádöbbentett arra, hogy sokmindent máshogy kell csinálnom, lehet, hogy többet kell edzenem, az életvitelemen is változtatni kell kicsit, majd meglátjuk, mi lesz.
Az elmúlt három év miatt csalódott vagyok, nem így szerettem volna elválni Mezőkövesdtől, de így sikerült. Remélem, tudtam adni sok szépet. Bízom a kiugrásban, ezért igazoltam Békésre. Új kihívást, több játéklehetőséget kerestem, hátha máshol jobb teljesítményt tudok nyújtatni. Új közegben új stílust fogok tanulni, remélem, hogy alkalmas leszek rá, tudom segíteni a békési csapatot, s minél jobb eredményt érünk el.
Amit az nb1-gyel edzettem, pozitív volt, sokat fejlődtem, az nb2 azért volt jó, mert játszottam, kipróbáltam új dolgokat, kiderül, Békésen mennyire lesz elég.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Játékosok

159 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?