Zsigmond György a csapat teljesítményét emelte ki, végre itthon is tudtak jól játszani.

 

A listavezető elleni győzelmet értékelve Zsigmond György vezetőedző a csapat teljesítményét emelte ki.

– Az Eger elleni vereség óta alakul a csapat, jó a hangulat, rend van a fejekben. Fontos győzelmet arattunk, de nem szabad túllihegni. Van még négy bajnokink, szerdán pedig az Eger ellen kupameccs is vár ránk. Aki kijött, szórakoztató, izgalmas mérkőzést láthatott, a visszatérő sérültjeink is hozzá tudtak tenni a játékhoz. Kapusaink stabilak voltak, védekezésünk összeállt. Feketét tudtam pihentetni, Zsigmond Ádám a szélen hellyel-közzel rendben volt, Benisen látszott, hogy elfáradt és Kleis, valamint Trivkovics is az utolsó leheletéig küzdött. Ha a hetest, vagy szélről a ziccereket belőjük, nagyobb különbség is lehetett volna, de így is magabiztosan győztünk, s ez a fontos – értékelte a látottakat Zsigmond György, aki örült, hogy végre hazai pályán is jól teljesítettek.

– Mondtam a fiúknak, hogy zárják ki a körülményeket, persze, mindenki biztatni, segíteni fogja őket, de ne ezzel foglalkozzanak. Aztán látszott, hogy volt mosoly a pályán, örültek a gólnak, tapsolták, megveregették egymás vállát, élvezték a játékot – tette hozzá.

A következő feladatokról elmondta, a Magyar Kupában célkitűzés nincs, de szeretnének törleszteni az egrieknek, van miért. Ha van rá mód, akkor tovább szeretnének jutni, a következő körben talán NB I-es ellenfelet is hozhatnának Mezőkövesdre. Hétvégén a Lajosmizse elleni meccs fontosabb, reméli, a sportforma kitart, s szerdán is sokan látogatnak ki a csarnokba. Szeretnék visszahozni Ádámot és Lajost is a játékba.

– Az első és az utolsó helyezett legyőzéséért is két pontot adnak, és senkit sem szabad lebecsülni. Ha koncentrálunk, akkor nem érhet bennünket meglepetés. Még mindig formálódunk, kell egy kis türelem még a csapatnak, kemény tavasz vár ránk – tekintett előre Zsigmond György.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

62 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?