Szepesi nehéz mérkőzésre számít, s reméli, a válogatott hasznára lesz.


Fotó: Henrik Jensen

 

Keretet hirdetett a lettek elleni EB-selejtezőre Xavier Sabaté, s utazhat a mérkőzésre az MKC balszélsője, Szepesi István is.  Egy esetleges magyar győzelem –  amennyiben a hollandok nem tudják legyőzni Dániát – már majdnem biztos EB-részvételt érne a csapatnak, holland vereség esetén pedig biztos volna a kijutás. A letteknek viszont az utolsó esélyük arra, hogy egy nagyon halvány sanszuk maradjon a csoport harmadik helyének megszerzésére, ami adott esetben szintén kijutást eredményezne.

-Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy az utazó keret tagja vagyok. Rengeteget taktikáztunk a felkészülés alatt, igyekeztük kielemezni az ellenfél erősségeit, gyengeségeit. Sokkal jobb így készülni, hogy több napon keresztül edzettünk együtt, nyugodtabb vagyok valamivel – mondta Szepesi István, aki bízik abban, hogy lehetőséghez jut a mérkőzésen és a csapat javára lehet. Nagyon fontos lenne kint két pontot szerezni.

A lett válogatottnak lesznek visszatérői is, s balszélsőnk szerint két alapemberről van szó, akikkel védekezésben és támadásban is jóval erősebbek, magasabbak lesznek. Szepesi szerint elég csak a jobbátlövőt említeni, aki jövőre már a friss BL-győztes Vardart fogja erősíteni. A magyar csapatnak kemény dolga lesz.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Válogatott

34 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?