Az idei év utolsó tétmérkőzése következik szerdán a Mezőkövesdi KC számára, továbbjutás után mennének karácsonyozni.

 

Sorstársak zárják egymás ellen az évet. A tavasszal az MKC-val kéz a kézben kieső Tatai AC lesz a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Mezőkövesdi KC ellenfele. A 2011/2012-es szezonra egyik csapat sem lehet büszke, hiszen mindketten kiestek az első osztályból. A Tata ráadásul majdnem csődbe is ment. Az NB I/B-ben mindkét gárda a mezőny elején található, igaz, a Nyugati csoport negyedikének hátránya az éllovashoz képest hét pont, míg a Keleten harmadik MKC egy pontos mínuszban van.

– A Nyíregyháza elleni találkozó után a játékosok megkapták megérdemelt pihenőjüket (Marian Kleis közben meg is nősült, ő kicsit több szabadnapot kapott), s szerdán megkezdtük a felkészülést a Tata elleni találkozóra. Idei utolsó meccsünk következik, ezért is nagyon komolyan vesszük. Továbbjutást várok, szeretnénk a legjobb nyolc közé jutni, s mindent meg fogunk tenni ezért. A megszokott csapatból Zsigmond Ádám hiányzik, ez kis változást okoz, de nem játszunk mást, mint amit szoktunk – mondta Zsigmond György vezetőedző.

A taktikáról elárulta, fegyelmezettnek kell lenniük, hiszen az ellenfélnél is akadnak jó játékosok. Videó alapján elemezték játékukat, tudják, kikre kell odafigyelni. Az MKC az alapjátékát fogja játszani, futni fognak, meg akarják mozgatni ellenfelüket.

– A Nyíregyháza elleni meccs szép bajnoki zárás volt, ugyanezt szeretném látni az utolsó egy órában is. Föl kell pörögnie a csapatnak, utána pedig mehetünk pihenni. Motiváltak, sikerre éhesek vagyunk, szeretnénk, ha elégedettek lennének szponzoraink, az önkormányzat és szurkolóink is, s persze saját magunk is. Más egy győzelem után karácsonyozni és kezdeni az évet, mint vereséggel zárni. Éppen ezért mi győzni akarunk – fejtette ki Zsigmond György. Hozzátette, várják a plüssjátékokat is.

Zsigmond Ádámot egyébként pénteken Tatán műtötték, megkezdte a rehabilitációt.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

61 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?