Zsigmond György elégedett volt a csapat állóképességével és a tartásával.

 

Megnyerte mindkét mérkőzését, ezzel pedig a Primavera Kupát a Mezőkövesdi KC. A gárda most két nap pihenőt kap, majd újra folytatják a munkát.

– Örülünk ennek a sikernek, hiszen sokat dolgoztunk érte. Voltak persze hullámhegyek és -völgyek a Kecskemét elleni mérkőzésen, pozitív azonban, hogy vesztes helyzetből is fel tudtunk állni, s döntetlenre mentettük a mérkőzést. A büntetőpárbajban jobban koncentráltunk, akartuk a sikert, szerencsénk volt, s nyertünk. A játék persze még nem az volt, amit szerettem volna, csupán néhány elemet gyakoroltunk. Pénteken az általam elképzelt támadásból, illetve lerohanásból vettünk át egy keveset. Sok lerohanás gólt szereztünk, s ez jó. Az állóképességünk is jó volt, nagyon örültem ennek, hiszen két meccset játszottunk. Persze, vannak még hibák, néha akadozott a labda, vagy éppen siettünk, de a héten játszott négy mérkőzésre lehet építeni – értékelt a tornát követően Zsigmond György.

Hozzátette: vasárnap és hétfőn pihennek a játékosok, majd keddtől folytatódik a munka, még szombaton is edzenek majd. A hét folyamán csak egy edzőmeccs lesz, szerdán 18 órakor a Kassa érkezik. a hónap végéig gőzerővel teremtik meg az alapokat, majd a következő három hétben áll össze a csapat játéka.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

26 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?