Évzárót tartott szerdán este felnőtt csapatunk, kiderült, kik mennek, s kik maradnak.

 

Kissé hiányosan, de megtartotta évzáró összejövetelét a Mezőkövesdi KC. A Millennium Étteremben tartott összejövetelről válogatott elfoglaltságai miatt hiányzott Szepesi István (a B válogatottal gyakorol Szegeden), illetve Mekaru Atsushi (a japán válogatottal edzőtáborozik). Sajnos már nem tudott eljönni Benis Bence és Dusan Bozoljac, akik nyártól új csapatot erősítenek. Tomislav Radnics is otthon van már családjával, Grünfelder Péter pedig esküvőjére készül. A két csurgói kölcsönjátékosunk, Balogh Tibor és Füstös Attila is nyári pihenőn van, sajnos ők sem erősítik jövőre csapatunkat.

Mata Tibor klubelnök pozitívnak értékelte a mögöttünk hagyott szezont. Tavaly megcéloztuk a felsőházat, s egy meccsen múlott, hogy elérjük. Idén a középmezőnyhöz szerettünk volna tartozni, végül a nyolcadik helyen végeztünk, tehát teljesítettük a tervet.

– Jól kezdtük a szezont, majd jött egy hullámvölgy. Félévkor új erőre kaptunk, kicsit erősítettünk, és sikerült följebb kapaszkodnunk. Nem sikerült ugyan az alapszakaszban a legjobb helyeket megszereznünk, de a négy bónuszpont megfelelő volt. A rájátszásban jó eredményeket értünk el, és stabilan bennmaradtunk. A rájátszást megnyertük, de már az előtt is jó eredményeket értünk el, a csapat hosszú időn keresztül jó teljesítményt nyújtott. A rájátszás vége mindig élet-halál harcot hozott, nem szórakozhattunk a bajnokság végén. Ez a szezon sem volt kivétel. Kiegyensúlyozott volt a mezőny, sok egyforma csapat volt, nem volt két gyengébb, aki lemaradt volna, mint a korábbi években. Az erős csapatok között nagyon becsülendő a megszerzett nyolcadik helyezés. Köszönet érte – összegezte a szereplést Mata Tibor.

Az elnök egyúttal bejelentette, a csapat következő vezetőedzője Molnár Ferenc lesz, és a stáb többi tagjára is számítanak jövőre. Továbbra is a csapatot erősíti Holló Balázs, Szepesi István, Tomislav Radnics, Darko Trivkovics, Alexej Grigorjev, Grünfelder Péter, Kiss Roland, Kovács Bence. Távozik Benis Bence, Dusan Bozoljac, Balogh Tibor (Csurgó), Füstös Attila (Csurgó), Antal Szabolcs (Orosháza), Hajdu Gábor (West Wien) és Kovács Péter (Békés). Az érkezők listáján egyelőre egy jobbszélső van, Nagy Norbert (FTC, korábban Balmazújváros). Az MKC a következő napokban egy kapus, egy jobbszélső, egy jobbátlövő és egy beállós leigazolását tervezi. Hajdu most eldőlt távozása miatt szükség lesz egy balátlövőre is. Mekarura továbbra is számítana a klubvezetés, de maradása függ a bevezetett öt idegenlégiós szabálytól is.

Mata Tibor egy-egy üveg borral köszönte meg minden játékos, a szakmai gárda és a csapat körül dolgozó munkatárs egész éves munkáját.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Események

135 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?