Avar György szerint a gyengébben teljesítők is hozzátették azt a pici pluszt, ami kellett a sikerhez.

 

– Álomszerűen kezdett az MKC, de a vége inkább horror volt.

– Igen, horror lett a vége. Az első félidőben megszerzett előnyt a másodikban könnyelműen odaadtuk, a Békés jó tempóval vissza tudott jönni a meccsbe, így lett izgalmas a vége.

– Megzavarta az MKC-t az ellenfél védekezés váltása?

– Igen, de őket is a miénk, a végén, amikor eladták a labdákat. A befejezésekkel voltak problémáink, ha pontosabbak vagyunk, nem alakul ilyen szorosan a vége.

– Csak 25 gólt kapott a csapat idegenben, elégedett a védekezéssel?

– Az első félideivel mindenképp, a másodikban már voltak hibák. Ám egyre több az ütközés, a másiknak való besegítés, alakul ez is.

– És megint bejött, hogy a Kövesd erősebb idegenben, mint otthon.

– Nekem eddig ezt csak mondták, de most megtapasztaltam. Nagyon egységes csapat benyomását keltettük, mindenki hozzátette a magáét a sikerhez. Voltak gyengébb teljesítmények, de most mások mutattak jobb formát, mint múlt héten. Így működik. Kiemelni nem szeretnék senkit, mert egy gólos győzelemnél mindenkinek megvan az a kicsi plusza, amit hozzátett a győzelemhez.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

65 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?