Csütörtökön este Pécsett lép pályára a Mezőkövesdi KC felnőtt csapata, ahhoz, hogy sorsa a saját kezében maradjon, pontot kell szereznie.

 

Rosszul indította a bennmaradásért folyó rájátszást a Mezőkövesdi KC, hiszen hazai pályán kapott ki az Orosházától. Ahhoz, hogy kivívják a biztos bennmaradást, a hátra lévő öt mérkőzésen kilenc pontot kell szerezni. Az NB I-es tagság megőrzéséhez persze elég lehet kevesebb egység is, ám akkor a riválisoknak bukniuk kell bekalkulált pontokat. Az MKC sorsa tehát még a saját kezében van, hogy ez a pécsi mérkőzés után is ott maradjon, pontot kell szerezniük.

– Kiélezett, késhegyre menő csatát várok. A pécsiek a Tatát 34-30-ra győzték le Tatabányán, ahol egyébként az alapszakasz utolsó fordulójában a Carbonex ellen is nyerni tudtak lelkes, jó játékkal. Ellenünk is hajtottak, s jól is játszottak tavasszal, le is győztek bennünket, ilyen emlékeket őrzünk róluk. Az Orosháza elleni mérkőzés után mindenkiben ég a bizonyítási vágy, hogy megragadjuk az utolsó lehetőségünket. A csapat elszánt a nagyon fontos összecsapás előtt, bízom abban, hogy ez nem csak szavakban és gondolatokban, de a pályán tettekben is megmutatkozik – vezette föl a mérkőzést Buday Ferenc vezetőedző.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

53 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?