Kilenc góllal nyert Tatán az MKC, Buday Ferenc azt szeretné, ha a második félidő hőfoka már kezdéskor meglenne.

 

Bár a félidőben még hátrányban volt, a végén kilenc góllal nyert Tatán a Mezőkövesdi KC. Teljesen ellentétesen sikerült a két félidő, kapusteljesítmény szempontjából is. Buday Ferenc elmondta, a legutóbbi tatai meccsre sok kövesdi ellátogatott, s ezt nem tudták meghálálni, ezt most szerették volna jóvátenni.

– A beharangozottnak megfelelően indult a mérkőzés, lelkes, hajtós volt, a rutinos játékosait kihasználta a Tata. Mindig megtalálták a réseket, a közeli zónából tudtak lőni takartan. Tudtuk, ha megcsinálják, Kanyó, Zeck és Szám is jól lő. Amíg szuflájuk volt, addig csinálták. Muszáj volt kapust cserélnem, s a védekezésben is egy-két embert lehozni, így tudtunk visszajönni, mert az elején nem az történt, amit mi gondoltunk. Volt küzdőszellemünk, a kispad hangulata azt mutatta, meglesz a meccs. A második félidőben a Rosta, Gubó, Rossoni, Bécsi belső négyes összeállt, elfogyott a Tata ereje, nem tudtak már úgy lőni. Melus fogta a pattanó, lecsorgó, szélső lövéseket, tudtunk indulni, a különbséget növelni. Annak örülök, hogy a kapott feladatokat a játékosok többé-kevésbé megoldották, nem volt törés a játékban, meg tudtunk újulni. Hoztuk az, amire szükségünk volt – foglalta össze a történéseket Buday Ferenc, az MKC vezetőedzője.

A Pécs ellen arra lesz szükség, amelyet az egész mérkőzésen, főként a második félidőben, illetve a pécsi találkozó második periódusában mutattak. Az első félidőt ugyanazzal a hőfokkal kell kezdeni, mint a második félidőket, ezt az eredményes tűzbe hozást kell elérnie az edzőnek.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

58 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?