Események
Gamrát próbázik, három torna is lesz
Megkezdte a bajnokság tavaszi fordulóira a felkészülést a Mezőkövesdi KC, jövő héten már edzőmeccseket játszanak.

Megkezdte a bajnokság tavaszi fordulóira a felkészülést a Mezőkövesdi KC, jövő héten már edzőmeccseket játszanak.

Jobb gólarányának köszönhetően második helyről várja az alapszakasz folytatását a Mezőkövesdi KC serdülő csapata.

Az ünnepek alatt több játékossal is tárgyalt a Mezőkövesdi KC vezetősége, aláírt szerződés még nincs, meghatározó játékosokat akarnak.

Kiss Arnold és Fábián Roland is tagja volt a Kulcsár Anita régió válogatottjának, amely a hét folyamán a Budapest Cupon szerepelt.

Sikeres évet tudhat maga mögött a kövesdi utánpótlás, hiszen tavasszal két országos sorozatban is ezüstérmet szereztek.

A csapat nehéz helyzetén kívül a játékosok jövőjét is figyelembe kell vennie Buday Ferencnek.

Molnár Ferenc szerint tavasszal előnyére fordítja a csapat, hogy a téli pihenőre csak két ponttal mehetett.

Nem úgy alakult eddig a Mezőkövesdi KC szezonja, ahogyan azt a vezetőség nyáron elképzelte.

Az idei év végén tizedik alkalommal rendezik meg a Budapest Kupa régióválogatottak tornáját, két MKC játékos került a régiós válogatottba.
