Közlemények
Kaphatók a bérletek
A héten már megvásárolhatók a bérletek a Mezőkövesdi KC mérkőzéseire.
A héten már megvásárolhatók a bérletek a Mezőkövesdi KC mérkőzéseire.
Hat góllal nyert a Mezőkövesdi KC junior csapata a Gyöngyös ellen, edzőmérkőzésen.
Zsigmond György örült az erőfelmérőnek és dicsérte csapatát, Nagy Károly együttese viszont semmit sem valósított meg az előzetes tervekből.
Élvonalbeli ellenfelet látott vendégül felkészülési mérkőzésen a Mezőkövesdi KC, s 38 percig jól tartotta magát.
Idegenben is kikapott a Kassa együttesétől a Mezőkövesdi KC, ezúttal két góllal volt jobb a szlovák élvonalbeli gárda.
Kedden játssza legközelebbi felkészülési mérkőzését a Mezőkövesdi KC, Kleisék visszavágnának a Kassának a vereségért.
A tartalékos Mezőkövesdi KC junior két győzelemmel megnyerte a lajosmizsei tornát.
Az MKC juniorjai is készülnek az új szezonra, szombaton ők is egy lajosmizsei tornán vesznek részt.
Jól sikerült a múlt héten megrendezett kézilabdás tábor, voltak edzések és szabadidős programok.
Zsigmond György: Volt, hogy úgy éreztem, tízzel kikapunk, de olyan is, hogy simán nyerünk.