Interjú
Nem szabad megadónak lenni
Skaliczki László szerint az erőnlét, a gyorsaság és a kövesdiek sok hibája döntött a juniorok ellen, nem volt vezére sem a csapatnak.

Skaliczki László szerint az erőnlét, a gyorsaság és a kövesdiek sok hibája döntött a juniorok ellen, nem volt vezére sem a csapatnak.

Három góllal kikapott a junior válogatottól az MKC, amely innentől az alsóházi rangadókra készülhet.

A pénteki és szombati felkészülési mérkőzések után egy nap pihenőt kapott a csapat, kedden pedig utaznak Balatonboglárra.

Skaliczki László vezetésével két edzőmeccsen is túl van már az MKC, a vezetőedző nem szeretne túlélni akaró játékost.

Füzesi Ferenc örült az MKC elleni győzelemnek, a Balmazújváros nem tervez igazolásokat a télen.

Második helyen végzett a balmazújvárosi felkészülési tornán az MKC, amely szombaton három góllal kikapott a hazaiaktól.
Győzelemmel kezdte meg az edzőmérkőzések sorozatát a Mezőkövesdi KC, amely a romániai Tordát fektette két vállra.

január 10. 18:00 Torda – MKC (Balmazújvárosban) január 11. 16:30 Balmazújváros – MKC (Balmazújvárosban) január 16. 11:00 MKC – Kalocsa (NB II) január 22. 18:00 MKC – Gyöngyös
Hétfőn tartotta első edzéseit Mezőkövesden Skaliczki László, az új vezetőedző akarnok csapatot szeretne, amely sosem adja föl.
A férfi válogatott korábbi kapitánya, Skaliczki László ül le a szezon végéig a Mezőkövesdi KC kispadjára.
