Interjú
Nincs teher: csak felsőház és final four kellene
Molnár Ferenc vezetésével megkezdte a felkészülést csapatunk, vezetőedzőnk bennmaradást és nézőcsalogató csapatot szeretne.

Események
Idén nem lehet hibázni
Megkezdte a felkészülést a 2016/2017-es szezonra felnőtt csapatunk, edzőtábor is szerepel a programban.

Interjú
Jó polcra kerültek a kövesdi évek
Ma kezdi meg felkészülését felnőtt csapatunk, a rajt előtt olvassák el a Skaliczki Lászlóval készült búcsúinterjút.

Interjú
Az első nb1-es gól után jöhet a többi
Kovács Bence az előző szezonban már a felnőttekkel gyakorolhatott, s megszerezte első nb1-es gólját is.

Interjú
Mezőkövesden fejezné be pályafutását
Darko Trivkovics két évvel meghosszabbította szerződését Mezőkövesden, örül, hogy Molnár Ferenc lett az edző.

Interjú
Jövőre nekünk is lőne tíz gólt
Egy év után, és egy bajnoki nyolcadik, valamint egy kupa negyedik hellyel, és sok tapasztalattal távozik Antal Szabolcs.

Játékosok
Új dolgokat tanulna
Kovács Péter szeretne bizonyítani Békésen, sajnos az utóbbi évei nem sikerültek úgy itthon, mint szerette volna.









