A Kecskemét elleni mérkőzésen bemutatkozott az MKC csapatában Kiss Gergő, aki örülne, ha ő lehetne az új Bajorhegyi.


Fotó: Ádám János

– Szokatlan módon a Dunaferr és a PLER csapataiban is megfordultál, hogyan kerültél Mezőkövesdre?

– Rosta Miklós kérdezte meg, hogy mik a terveim, lenne-e kedvem Mezőkövesden játszani. Akkor már nyilvánvaló volt a PLER és az FTC fúziója, ezért úgy döntöttem, eljövök Budapestről. Januárban volt egy keresztszalag műtétem, a rájátszás végére térhettem vissza, de csak az ificsapatban kaptam lehetőséget. Itt egy jó alapozást végeztünk el, megérte már most az MKC-hoz igazolni, nem kell rögzítőt hordanom, egészséges vagyok, jó döntés volt.

– Elsősorban védekezésben töltöttél több időt a pályán, milyen posztokon szerepeltél eddig?

– Pilu jobbátlövőben számít rám, ifiben balátlövőben játszottam, védekezésben pedig az egyik kettestől a másikig kaptam szerepet.

– Mezőkövesden már volt egy hasonló játékos, Bajorhegyi Ádám.

– Igen, örülnék neki, ha olyan karriert futnék be, mint ő. Szimpatikus játékos, s annak is örülnék, ha olyan közönségkedvenccé válnék, mint amilyen ő volt itt.

– Már túl vagy az első meccsen, hogyan értékeled a kecskeméti találkozót?

– Kellemes csalódás ért, de sajnos a végeredmény nem úgy alakult, ahogyan azt terveztük. Maga a játék biztató, reméljük, hogy jobban jövünk ki az ilyen szoros meccsekből, akár már most hétvégén.

– Mi lehet hétvégén a Csurgó erőssége és mi a miénk?

– Mi a gyors játékban lehetünk jól. A csurgói csapat erőteljesebb, jobb fizikumú játékosokból áll. Küzdős, nagy iramú mérkőzést várok, remélem, hogy nem lesz nagy a két csapat közti különbség.

– Két hónapja van együtt a csapat, milyen Mezőkövesden?

– Kellemes csalódást jelentettek a szurkolók, a csapattársaimmal megtaláltam a közös hangot. A gárda jó elegye a fiataloknak és a rutinos öregeknek, ők sokat segítenek mindenben. Elsősorban a bennmaradást várom magunktól, de meglepetés pontokkal a nyolcba kerülés sem elérhetetlen.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

26 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?