Rendkívüli közgyűlést tartott pénteken délután a Mezőkövesdi KC tagsága.

Pénteken 15 órakor a sportcsarnok különtermében gyűltek össze a Mezőkövesd KC tagjai. A közgyűlésen jelen volt Tállai András államtitkár és Fekete Zoltán polgármester is.
Mikulás Gábor klublelnök elmondta, a rendkívüli közgyűlés összehívására azért volt szükség, mert az elnökség három tagúra csökkent, miután 2012. folyamán Marton János és Mata Tibor is lemondott. Szintén távozott felügyelő bizottsági tagságából Hajdú Gáspár. Az egyesület tagsága egyhangú szavazással a megüresedett két elnökségi tagsági helyre megválasztotta Csiger Lajost, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés mezőkövesdi alelnökét, valamint Holdoner Istvánt, a klub korábbi elnökét, aki idáig tiszteletbeli elnökként tevékenykedett. Holdoner István elmondta, köszönik a bizalmat, bíznak abban, hogy tudnak segíteni a klub munkájában, s hozzájárulnak a sikeres szerepléshez. A megüresedett felügyelő bizottsági helyre dr. Dobos András ügyvédet választották meg a jelenlévők.

A közgyűlést elnökségi ülés követte, amelyen a tagok megállapodtak abban, hogy Holdoner István az MKC társadalmi elnöki funkcióját tölti majd be, s Mikulás Gábor klubelnökkel együtt tevékenyen közreműködik a döntéshozatalban.

A város vezetése teljes mellszélességgel kiáll a közönség igényei és a klub céljai mellett. Szeretnék az egyesület fennállásának huszadik évét feljutással ünnepelni.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Közlemények

26 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?