A Gyöngyössel már járt a Magyar Kupa négyes döntőjében Hajdu Gábor, aki szerint az esemény a kézilabda ünnepe.

 

Pénteken reggel elindult Debrecenbe csapatunk, ahol délben edzést is vezényelt számukra Skaliczki László. Hajdu Gábor az MKC-val még nem volt ilyen eseményen, a gyöngyösiekkel viszont már járt a legjobb négy között.

– Jó élmények voltak, a kézilabda ünnepe az esemény. Olyan felfogással megyünk Debrecenbe, hogy a szezonban egy kicsit kikapcsolódva, de megünnepelve az eddigi teljesítményt (ami tavasszal jól sikerült), de mégis a következőkre koncentrálva megyünk – mondta balátlövőnk, aki szerint az elmúlt két hétben próbálták modellezni a hét nap alatt négy meccses sorozatot, s főképp a rájátszásra készültek. Csütörtökön viszont volt egy kis lazítás is.

– Szilvásváradon a Szalajka-völgyben lézerharcoztunk. Mindenki nagyon élvezte, másfél-két órát játszottuk, de egy fél délután is lehetett volna. A végére belejöttünk és óriási zrikák voltak – számolt be az összetartásról Hajdu Gábor.

A három nap programja pedig a következő lesz, pénteken kilenc óra után indultak Debrecenbe, délben pedig edzett a csapat a Főnixben. Délután egy kis szabadprogram, este vacsora, videó következik. Szombaton délben játszanak a Szegeddel, utána pedig este videó, vasárnap vagy a Veszprém, vagy a Balatonfüred következik.

– A Szeged ellen a hazai teljesítményt próbáljuk megismételni. Már komplettebb a csapatunk, van jobb oldala is, ezáltal rengeteget erősödtünk. Vasárnap valószínűleg a Balatonfüreddel játszunk. A védekezésünk mindent eldönt, kulcskérdés lesz, hogy Bánhidi körül hogyan oldjuk meg a dolgokat, és Szöllősi Balázst hogyan tudjuk kikapcsolni. S persze, hogy Fazekasnak megtaláljuk-e a gyenge pontjait. Egy szombati szoros mérkőzéssel és egy bronzéremmel elégedett lennék – zárta szavait játékosunk.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

31 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?