Gyuris Patrick szerint a Balmazújváros erős csapat, de a Kövesd mellett szól a csapategység és a több szurkoló.

– Mivel töltöttétek a szünet három hetét?

– Kellően felkészültünk a folytatásra, az első felében alapozó szakasz volt, Halmay Csabi és Gyuri kőkemény erőnléti és futóedzéseket tartott, majd jött a labda is, technikai és taktikai edzések. Volt a két edzőmeccs is, aminek lényege az volt, hogy munkából hogyan tudunk teljesíteni. Bizakodva várjuk a holnapi mérkőzést.

– Lényegében egy új, nagyon rövid bajnokság kezdődik, mit vársz az első, debreceni állomáson?

– Győzelmet, hiszen ezért jöttem ide. Kemény, kiélezett a bajnokság, s ennek a meccsnek nagy tétje van. Ha sikerül nyernünk, az erőt adhat és sikerrel zárhatjuk a bajnokságot.

– Tavaly már játszottál ellenük, mik a benyomásaid róluk?

– Sokat erősödtek Salamonnal és a gyöngyösiekkel, valamint volt ceglédi csapattársam, Lengyel is odaigazolt, ő is elkaphatja a fonalat a kapuban. Tavaly egységes, kemény, futós csapat voltak, azóta nem változtak, meg kell tudni oldani ezt a feladatot.

– Mi szólhat az MKC mellett?

– A csapatmunka. Nem vagyunk olyan sokan, nincs olyan hosszú a kispadunk, de csapatunk egységesebb, ebben van az erőnk. Ha együttműködünk és úgy játszunk, mint egy-két meccs nagy részében, nem lehet probléma. Azon kívül előnyünk lehet az, hogy sok szurkoló elkísér bennünket Debrecenbe, ez jó érzés, bízunk benne, hogy örömet okozunk nekik.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

435 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?