Interjú
A második félidőre összekapta magát
Kovács János sokat tett hozzá a Békés ellen aratott győzelemhez, szerinte maguknak tették nehézzé a végét.
Fotó: Belkovics Krisztián, cokekris1.fotoalbum.hu
Kovács János sokat tett hozzá a Békés ellen aratott győzelemhez, szerinte maguknak tették nehézzé a végét.
Fotó: Belkovics Krisztián, cokekris1.fotoalbum.hu
Fordulatos mérkőzésen egy góllal nyert az MKC, amely már elhitte a győzelmet, s magának tette nehézzé a mérkőzést.
Kisorsolták a férfi országos junior, valamint az ifjúsági kupák csoportjait, mindkét kövesdi gárdának ugyanazok az ellenfelek jutottak.
Kiütéses győzelemmel folytatta szereplését a bajnokságban a Mezőkövesdi KC serdülő csapata.
Fölényesen győzött Balassagyarmaton az MKC junior csapata, a végén 10-0-ás sorozatot produkáltak.
Zsigmond György elégedett a bajnoki rajttal, bár, ha csapata fegyelmezettebb, nagyobb arányban is győzhetett volna.
Az első perceket leszámítva az eredmény után futott a Balassagyarmati Kábel SE az MKC ellen, Kedves László pont azokra a hibákra hívta föl a meccs előtt a figyelmet, amelyet aztán csapata rendre el is követett.
Győzelemmel kezdte NB I/B-s szereplését a Mezőkövesdi KC, amely Balassagyarmaton gyűjtötte be a két pontot, s köszöntötte így nősülő kapusát, Tóth Koppányt.