Játékosok
A bajnokság programja
A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a bajnokság menetrendjét. Csapatunk az alábbi sorrendben játszik az ellenfelekkel, a pontos időzítés a következő hetekben történik meg.

Közlemények
Új szakvezető a csapat élén
Lehull a lepel. A legtöbb szurkolót az elmúlt hetekben az a kérdés foglalkoztatta, hogy vajon ki lesz a csapat edzője a következő szezonban, kinek a szakmai felügyelete mellett igyekszik a csapat minél jobban helytállni.
Közlemények
NB1/B – 2017/2018 résztvevő csapatok
A Magyar Kézilabda Szövetség nyilvánosságra hozta a különböző bajnokságokban résztvevő csapatok névsorát. A hivatalos közlemény szerint a másodosztály Keleti csoportjában 13 csapat indul. Ellenfeleink az alábbi táblázatban láthatóak.
Utánpótlás hírek
Az elmúlt hetek történéseiből
Játékosok
Két újabb érkező
Zelei Botond és Jóga Norbert is Mezőkövesden játszik majd, maradnak saját nevelésű fiatalok is.

Válogatott
Szepesi örül, hogy tagja az utazó keretnek
Szepesi nehéz mérkőzésre számít, s reméli, a válogatott hasznára lesz.

Fotó: Henrik Jensen











