Pár nap pihenés után visszatért a csapathoz Tóth Koppány, aki sérülése után már munkába is állt az MKC-nál.

– Hogyan emlékszel vissza a sérülésre?
– Letapadt a bokám az edzésen, s össze is estem, fájdalmas volt. Hirtelen nem is gondoltam semmire, azt tudtam, hogy komoly a baj, de reménykedtem benne, hogy annyira mégsem kell sokat kihagynom.
– Mit írtak elő az orvosok?
– Egy hétig fekvőgipszet viseltem, most pedig járógipszben vagyok, amit négy hétig kell hordanom. Ezt követően még két hétig bokarögzítőt kell vennem, s fizioterápiára járnom. Ez után kezdhetem terhelni a lábam.
– Várod az edzést, vagy jó volt egy kicsit pihenni még?
– Várom az edzéseket, hiszen tart már a bajnokság, s részt szeretnék vállalni a kövesdi sikerekből. Nem örülök a pihenőnek, de ez van, remélem, hogy a Pécs ellen már játszhatok.
– Közben leigazoltuk Pallag Pétert is, aki rivális lehet a kapuban.
– Az új csapattárs érkezése kicsit doppingolni fog, de attól, hogy egy poszton játszunk, nem érzem őt riválisnak. Egymást kell segítenünk, hogy a csapat minél jobb eredményt érjen el.
– Hogy van most a lábad?
– Már nem fáj, csak a gipsz van rajta. Bekapcsolódtam az edzésekbe, erőfejlesztést végzek felsőtestre, a lábamat pihentetnem kell. Ezen kívül a másik két kapusnak segítek, amiben tudok. Hhétfőn elindultak a 9-11 éves gyerekek edzései is, ebben is szerepet vállalok, úgyhogy ezt is csinálom folyamatosan.
– Hogy ízlik az edzősködés?
– Mindenképen új szituáció számomra, eddig egy-egy alkalommal, beugróként tartottam edzéseket, s ez nem ugyanaz. Az első közös gyakorlás elég kaotikus volt, valaki még nem jött el, néhányan később érkeztek. Tartottunk egy szülői értekezletet, remélem, hogy szerdától már mindenki jönni fog.
– Milyen a csapat, látod-e már az új kapustehetséget?
– Teljesen új a társaság, s tavaly még nem is alakultak ki a konkrét posztok, idén dől el, ki mire alkalmas, hol teljesít a legjobban. Hosszú munka áll előttünk. Nem lesz egyszerű feladat, de mindent megteszünk azért, hogy minél több fiatalt ösztönözzünk a sportolásra.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

29 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?