Horváth Loránd, Leány Serdülő

” 20 percig voltunk a mérkőzésben, utána megtört valami a csapatnál. Az első félidő utolsó 10 percében nem lőttünk gólt. A második félidőben is csak szenvedtünk támadásban. Amíg nem tudunk egy mérkőzésen legalább 25 gólt szerezni, addig nem fogunk mérkőzést nyerni. Védekezésünk és a kapusteljesítményünk rendben van meccsek óta, de a támadásunk egyszerűen nem akar összeállni és nem értem hogy miért. Edzünk és dolgozunk tovább, de a következő mérkőzés ettől sokkal keményebb lesz. ”

Mezőkövesdi KC – BLK SE 20-28

Marius Breazu, Fiú U14

” U14-es csapatunk vasárnap Győrben jól kezdte a szezont az első osztályban. Mindkét mérkőzésünket megnyertük. Az Audi Arénában fiaink teljesen uralták a két mérkőzést kezdéstől a végéig, így a ranglista első helyén állunk. Mind a 14 játékos hozzájárult a két győzelemhez: Kriston Milán, Roszkos András, Panyi Márk, Kis Richárd, Hegymegi Dániel, Tóth Balázs, Sallai Levente, Pető Zétény, Bene Patrik, Monoki Barnabás, Hegyi Botond, Gulyás Bende, Bencsik Zalán és Korpás Róbert . A következő mérkőzésnap április 2-án lesz Budaörsön, ahol a házigazda és a kecskeméti csapattal találkozunk.”

Mezőkövesdi KC – Diósdi DSE 28-26

Győri FKKA – Mezőkövesdi KC 26-37

Panyi Loránd, Fiú U12

” Március 20-án vasárnap hazai pályán léphetett pályára a fiú U12-es csapatunk. A csapatból volt több hiányzó is, de ennek ellenére ezen a versenynapon nem jelentett gondot a pótlásuk. Remélem ez a 2 mérkőzés lendületet és nagyobb önbizalmat ad minden gyerkőcnek. Ezek a mérkőzések alkalmasak voltak erre. Egész ügyes megoldásokat is láthattunk a szülői szurkoló táborral. Köszönjük a szurkolást! Hajrá MKC! ”

Mezőkövesdi KC – Bőcs KSC 26-10

Salgótarjáni Strandépítők KC – Mezőkövesdi KC 13-40

Szabó Lilla, Leány U12

” Hétvégén Sárospatakon került megrendezésre a bajnokság következő versenynapja. Első mérkőzésünket a Hajdúnánás, másodikat a Gyöngyös csapata ellen vívtuk. A Hajdúnánás elleni találkozót borzalmasan kezdtük, 6-0-ra vezetett ellenfelünk, míg nagy nehezen a rengeteg kapufa és kimaradt helyzet után megszületett az első gólunk, majd egy jó védekezést követően a második. Ezután időt kértem és egy kicsit rendbe szedtem a lányokat, hogy ébredjenek fel, mérkőzés folyik. Úgy tűnik ez hatott rájuk, elkezdtük szépen a felzárkózást. A második félidő utolsó 10 percében nem kaptunk gólt, ami véleményen szerint hatalmas teljesítmény. Az egész csapat keményen küzdött, támadásban sokkal bátrabban játszottunk, így sikerült megnyerni a mérkőzést. A második mérkőzésünk első félidejében még meccsben voltunk, a másodikra már elfáradtunk, de így is láttam szép dolgokat. Összességében elégedett vagyok a lányokkal, igazi csapatként küzdöttek a pályán. Külön köszönöm a szülőknek a szurkolást és a biztatást! A következő forduló Balmazújvárosban lesz, hajrá MKC! ”

Hajdúnánás SK – Mezőkövesdi KC 10-11

Mezőkövesdi KC – Gyöngyösi KK 20-29

Mező Gábor, Fiú U10

” 2022.03.19-én a U10- es fiúknak Egerben volt bajnoki fordulójuk. A Beszterce és az Eger-Pásztorvölgy csapatai ellen játszottak a srácok. Nagyon meg vagyok elégedve a fiúkkal, mivel a többi csapattól ellentétben, nekünk nagyon sokszor sikerült szélről befejezni a támadásokat! Sok-sok az edzésen gyakorolt páros kapcsolati elemeket láttam vissza, valamint ami számomra külön öröm volt, indításokból is tudtunk eredményesek lenni. Gratulálok a srácaimnak és Hajrá MKC! ”

Makó – Varga Szilvia, Leány U10

” U10-es lány csapattal Putnokon játszottunk a soron következő fordulóban. Két Eszterházy SC csapattal játszottunk. Sajnos az első meccsen kevesebb létszámmal tudtak kiállni, így sportértéke nem volt a mérkőzésnek. A második mérkőzésen jól játszottunk. Örülök hogy mindenki hozzá tett a mérkőzésekhez. Nagyon elégedett voltam. Hajrá MKC! ”

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •