FU18, FU20, Zelei Botond

” A serdülő csapatunk nem a legjobb reményekkel érkezett a Fradihoz a faházba, ugyanis két játékosunk is hiányzott, akik a pálya mindkét részén tudnak segíteni a csapatnak, így egy nagyon alacsony és fiatal csapattal kezdtük meg a mérkőzést. Az első félidőben 8 gólos különbség alakult ki, ebben közrejátszott az is, hogy óriási iramot diktált a Fradi mindkét sora, mi pedig egy poszton tudtunk belefrissíteni. A szünetben új rész célokat tűztem ki a fiúknak, ami olyan jól sikerült, hogy a 45. percre döntetlen volt az állás. A végére újra nyílt az olló ugyan, de nagyon meg voltam elégedve a csapattal. Végre láttam a tüzet és azt a küzdést, ami kelleni fog tavasszal, ugyanis a játék részével nem volt problémánk soha. Büszke vagyok a csapatra!

Az ifi találkozó nem úgy sikerült ahogyan megálmodtuk. Nagyon szerettünk volna ponttal/ pontokkal távozni, azonban már a mérkőzés elején nem volt meg a hitünk. Dekoncentráltak voltunk és rossz döntéseket hoztunk. Abból, amit előzetesen beszéltünk semmit nem tartottunk be. A szoros első félidő után a második játékrészben nem igazán értem mi történt, de vannak ilyen találkozók minden csapat életében. Elképesztően nívós idén az ifi mezőny, nem is emlékszem mikor lehetett ennyire színvonalas meccseket látni. Ha szeretnénk az élmezőnyben maradni el kell kezdeni idegenben a rangadókon is pontokat gyűjteni, mert a hazai pályája mindenkinek erős. ”

FU18 I. osztály – kelet

Ferencvárosi TC – Mezőkövesdi KC 40-33 (Félidőben: 26-18)

MKC: Nagy Máté Gábor, Széles Tamás (kapusok) , Czufor Mihály András 2 , Vereb Máté Tamás 3 , Lukács Zsombor 2 , Safranka Zalán, Marczis László 5 , Spielberger Martin István, Orosz Levente 10 , Szabó Patrik 1 , Panyi István Márk, Tóth Botond, Vincze Péter 10.

Kiállítások: 4 perc

Hétméteresek: 2/2

FU20 I. osztály – kelet

Ferencvárosi TC – Mezőkövesdi KC 40-27 (Félidőben: 14-13)

MKC: Illés Nándor, Nick Márk Bendegúz (kapusok) , Sárosi Balázs 7 , Bakó Bence Norbert 3 , Vereb Máté Tamás, Kocsis Marcell, Marczis László 1 , Orosz Levente, Nagy Zsolt Ádám 6 , Dócs Árpád 9 , Török Levente, Vincze Péter 1.

Kiállítások: 10 perc

Hétméteresek: –

FU16, Boda Tamás Márton

” Csütörtökön Mórahalmon léptünk pályára a Tisza Volán ellen. Nagy arányú győzelemmel zártuk a hosszú utazást. Végig kézben tartottuk a meccset, mind elől, mind hátul domináltunk, ahogy azt egy esélyes csapatnak tennie is kell. Örülök, hogy mindenkinek egyenlő játékidőt tudtam adni és, hogy éltek is a lehetőséggel a srácok. Mindenki tudott hozzátenni a találkozóhoz. A következő fordulóban már egy nehezebb ellenfél otthonában fogunk játszani, de oda is győzni megyünk. ”

Tisza Volán SC – Mezőkövesdi KC 20-37 (Félidőben: 11-21)

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •