Felnőtt csapatunk az idei év első Liga Kupa mérkőzésén 34-31-re legyőzte hazai pályán az Eger együttesét. A mérkőzés elejétől kezdve a kövesdi akarat érvényesült. A félidő 20-13-s hazai vezetést eredményezett. A második félidőben elkezdte ledolgozni hátrányát az egri együttes, ám a minimum 3 gólos különbség megmaradt a 2 csapat között. A mérkőzés 34-31-es kövesdi sikert eredményezett. A nagyszerű rajt után következik a folytatás. Szerdán és pénteken hazai pályán fogadjuk a Gyöngyös együttesét. Drizner Péter felnőtt csapatunk vezetőedzője értékelte az Eger elleni találkozót és az elkövetkezendő Gyöngyös elleni mérkőzéseket.

” Többet vártam, még akkor is, ha a győzelem nem forgott veszélyben és még akkor is, ha nálunk is több serdülő korú játékos is lehetőséget kapott. Túl jó fiúk vagyunk a pályán. Ez az egyik legnagyobb hibánk, főleg azért, mert az ellenfeleink nem ilyenek és nem is kell, hogy ilyenek legyenek. Nekünk sem kellene ilyennek lennünk, hiszen végtére is ez egy küzdősport. ” – Drizner Péter, vezetőedző, az Eger elleni mérkőzésről

” Ezt a két Gyöngyös elleni mérkőzést szeretnénk felhasználni a Cegléd elleni bajnoki mérkőzés főpróbájának. Itt már többségében azok fognak játszani, akikre a bajnokin is számítunk, de természetesen lehetőséget fogunk adni a fiatalabb játékosoknak is. A Gyöngyös az eddigi mérkőzések alapján nagy tempót diktál, rengeteg gól születik a mérkőzéseiken. Nekünk is erre kell készülni, de ez jó, mert a Cegléd is hasonlóan eredményes szokott lenni a gyors támadásokban. ” – Drizner Péter, vezetőedző, a Gyöngyös elleni Liga Kupa mérkőzésekről

2022.01.11. Férfi Liga Kupa

Mezőkövesdi KC – SBS Eger 34-31 (Félidőben: 20-13)

Mezőkövesdi KC: Nagy Dominik, Pelyhe Patrik József, Varga István (kapusok) , Jancsó Nándor 1 , Bakó Bence Norbert 1 , Gulácsi Bálint 8 , Boda Tamás Márton 1 , Kátai Richárd 6 , Szabó Dániel 4 , Mező Balázs 3 , Szabó Patrik 1 , Vereb Máté Tamás 2 , Zelei Botond 2 , Dócs Árpád 5.

Hétméteresek: –

Kiállítások: –

2022.01.19. Férfi Liga Kupa

18:00 Mezőkövesdi KC – HE – DO B BRAUN Gyöngyös

Eredménykövetés:

https://livescore.mksz.hu/32021013739/esemenyek

2022.01.21. Férfi Liga Kupa

18:00 HE – DO B BRAUN Gyöngyös – Mezőkövesdi KC

Eredménykövetés:

https://livescore.mksz.hu/32021013721/esemenyek

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •