Örültek az egy-egy pontnak

Füzesi Ferenc szerint otthon agyatlanul játszanak, Skaliczki László a végén közel került az infarktushoz.

Füzesi Ferenc: Változatos meccs volt, az első félidőben az utolsó öt percet kivéve a Mezőkövesd akarata érvényesült, utána a másodikban is átvették az irányítást, döntetlen volt, vezettek is. Komoly taktikai csata volt. Örülnünk kell a végén az egyenlítésnek, de nem szabad elfelejteni, hogy 30 másodperccel a vége előtt eladtuk a labdát. Ez a probléma a hazai meccseken, hogy a saját agyunkat nem uraljuk. Nyerni akarunk, hajtunk, sok energiát fektetünk bele, de az agyunkat nem uraljuk. Ezért van a sok hiba, a rossz passzok, az elkapkodott lövések, mert mindenki demonstrálni akarja, hogy milyen jó játékos. Csak a csapat közös ritmusa nem működik, itt is tisztán látszott. Voltak ziccerek, kapufák, belelőttünk sokat a kapusba, a második félidőben öt ilyen eset biztos volt. Ha ebből három bemegy, kigazdálkodtunk volna egy kis előnyt a végjátékra. Erővel bírtuk, minden rendben volt, így magunknak csináltunk nagyon feszült légkört. Belegörcsöltünk, már nem először. Érdekes ez hazai pályás agyatlankodás, ami korábban nem volt jellemző ránk. Mindig magabiztosan, erőteljesen, higgadtan játszottunk. Mindenki nagyon feszülten játszik, a bónuszpontokért megy a küzdelem, lebeg még az is, hogy valami csodát teszünk, ezért van hiba, feszültek vagyunk. Ez az nb1, profi sport, aki tudja, csinálja, aki nem, kihullik a rostán.

Skaliczki László: Infarktushoz közeli helyzet volt a végén, ilyen butaságot már rég láttam, mint amit a végén védekeztünk. Bár összességében sokat tettünk azért, hogy visszajöjjünk a meccsbe, sokat tettünk az elsőben is azért, hogy odaadjuk a Balmaznak a könnyű gólokat. Kiegyenlített mérkőzés volt, talán igazságos is a döntetlen. Mindkettőnknek kellett volna a 2 pont. Örülök, hogy elkerültünk a kiesőhelyről, régen voltunk a vonal fölött. Szakmailag nehéz értékelni, több kulcsjátékos mélyen a tudása alatt játszott. Nem voltunk agresszívak, Paullal nem tudtunk mit kezdeni, amikor eljutottunk helyzetig, a lábát, kezét szétlőttük. Nyilván ő jó kapus, a balmazi sikerek egyik kovácsa, készültünk rá, de nem sikerült megoldani. Amit terveztünk, a játékmetódusok, a cseretaktika, a teher elosztása működött, volt rotáció. Az irammal nem vagyok elégedett, nem olyan sebességgel játszottunk, mint szerettem volna. Tudtuk, hogy az ellenfél szervezett, felépíti a játékát, védekezésük a kapus köré települ, ha elcsúszik a védelem, ott a kapus, ez mindig főnyeremény. A második félidőben nálunk is voltak komoly védések. Örülök a pontnak, jó lett volna győzelmi sorozatot nyitni, de remélem elindítjuk azt, hogy egy darabig nem kapuk ki.

A tét megnyomja a játékosokat, a műanyag talajon más az indulócselből kijövetel, a felugrás, a védő lábmunka, más azoknak, mint akik nem ehhez vannak szokva. Mire belejön, el is fárad a mélyebb talajon. Örültem, hogy jól kezdtünk, ha belőjük, másként alakul. A sok hiba a tét rovására írható, tudtuk, hogy sorsfordító lehet ez a mérkőzés, régóta voltunk már a kieső helyen. Most kicsit jobb a közérzet, büszke vagyok arra, hogy jövünk fölfelé, mint a talajvíz, remélem van még buzgár, ami fölfelé tol bennünket. 15-17 pont elérését tűztük ki az alapszakasz végére, ez még sikerülhet, de ez a pont akkor ér valamit, ha a Cegléd ellen győzni tudunk.