Felnőtt csapatunk 2 gólos vereséget szenvedett a DVTK vendégeként a bajnokság 13. fordulójában Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A félidő 13-13-as döntetlent eredményezett. A második játékrészben is kiegyenlített volt a mérkőzés. A 43. percben sikerült a DVTK együttesének 3 gólosra növelni előnyüket, mely után időkérés következett. A fejek rendezését követően sikerült ledolgozni hátrányunkat. A végjáték a hazai csapatnak sikerült jobban, így a mérkőzés 28-26-os hazai győzelemmel zárult. Drizner Péter vezetőedzőt kértük, értékelje a látottakat.

” Nem játszottunk jól a mérkőzés nagy részében, ennek ellenére három perccel a vége előtt nálunk volt az előny, emiatt komoly hiányérzet van bennünk, hogy legalább egy pontot nem tudtunk elhozni. Speciális volt a mérkőzés, hiszen a győzelem vagy a döntetlen majdnem egyenértékű volt számunkra a bajnoki cím szempontjából. Az 1 és 2 gólos vereség nyilván rosszabb forgatókönyv lett volna, de nem annyival, amennyivel a 3 vagy a 4 gólos vereség. Emiatt az utolsó percekben döntetlen vagy mínusz egy gólos állásnál nem lehetett semmilyen kockázatot vállalni. Egy normál mérkőzésen másfél perccel a vége előtt egy gólos hátrányban kötelező lett volna időt kérni és kockáztatni, mind támadásban, mind védekezésben a döntetlen vagy a győzelem érdekében, de most máshogy kellett gondolni. Nem vagyunk elégedettek, sem a játékkal, sem az eredménnyel, de a minimális lépéselőnyt sikerült megőrizni a Diósgyőrrel szemben. Nagyon nehéz körülmények között folyt a játék, több ítéletet is vissza kell majd nézni, hogy mi is történt pontosan. A mérkőzés közben úgy tűnt több esetben is, hogy nagyon egyértelmű szituációkat ítéltek meg számunkra kedvezőtlenül. Szerencsére a közönségünk tartotta a csapatban a lelket négy gólos hátrányban is, köszönjük a biztatást mindenkinek, aki elkísérte a csapatot idegenbe, miattuk is meg kell szereznünk a bajnoki címet. ” – Drizner Péter, vezetőedző

DVTK – Mezőkövesdi KC 28-26 (Félidőben: 13-13)

DVTK: Jakab Ákos, Torma Antal (kapusok) , Németh Tamás Roland 1 , Orosz Gábor 2 , Apatóczky Máté, Csörgő Zsombor 1 , Gulácsi Bálint 3 , Kecskés Dániel, Saláta Domonkos 4 , Hegedűs Kornél, Kiss Róbert Ferenc, Gál András 6 , Kiss Dávid, Pócs Kristóf 3 , Kohlrusz Levente 7 , Czeglédy László 1.

Kiállítások: 8 perc

Hétméteresek: 5/3

MKC: Hudák Henrik, Pelyhe Patrik József, Ulicsinyi Péter (kapusok) , Sárosi Balázs 4 , Sándor Ákos 1 , Bíró Balázs Bertalan 4 , Nagy Norbert 3 , Nyitrai János, Horváth Loránd László 1 , Boda Tamás Márton 1 , Kátai Richárd 5 , Szabó Dániel 1 , Vereb Máté Tamás, Zelei Botond 2 , Dócs Árpád 2 , Dobi Sándor 2.

Kiállítások: 12 perc

Hétméteresek: 2/2

A mérkőzés alakulása:

https://livescore.mksz.hu/32021113039/esemenyek

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •