MKC – Balatonfüred interjúk

Szerző: mkc Közzétéve:

Sótonyi László szerint néhány játékosa nem vette teljesen komolyan a meccset, Buday Ferenc úgy érzi, alakul a védekezés.

Sótonyi László: Azon kevesek egyike voltam, aki a mérkőzés előtt és a félidőben is azt mondta, hogy nincsen lefutva a találkozó, s hogy az MKC mindent meg fog tenni, hogy hazai pályán valamit alakítson. Egy-két játékosom azonban ezt nem értette meg ezt, néha bután, nyeglén játszottunk. Saját magunknak köszönhetjük, hogy ilyen szoros lett a vége, sőt a végén egy kis szerencsénk is volt. Előfordult ez már többször az idény során, tanulságos volt. ellenfelünk harcos volt már csak az új edző hazai debütálása miatt is.
A felkészülésben elsősorban a saját csapatommal foglalkozom, a Kövesdről tudtuk hogy kik, mit játszanak, két hét alatt nem lehet gyökeres változást elérni. Az egyéni teljesítményeknek köszönhetően született szoros eredmény, s tudtuk, kiktől várhatjuk ezt.
Bár én úgy terveztem, hogy a legjobb négy közé jutunk, ez csak akkor teljesülhet, hogyha minden játékosom így gondolkozik. Ha csak a fele, akkor ezt a célt nem érjük el. Négy közé még senki sem jutott úgy, hogy várja az ajándék pontokat.

Buday Ferenc: Mindenki motivált volt a találkozó előtt, az elmúlt két hét alapján jó volt látni, hogy a dinamikus hatosfalas, kiugrós védekezést meg tudjuk oldani, s támadásban is játsszuk azt a néhány elemet, ami eredményre vezethet. Jó hangulatú összecsapás volt, bár végig futottunk az eredmény után, többször is előfordult, hogy följöttünk két gólra, s a -1-ért támadtunk, sikertelenül, ellenfelünk pedig ismét ellépett. Volt azonban tartás a csapatban, hiszen tovább küzdöttek, jó cserékkel frissíteni is lehetett, a végén talán a meglepetés is benne volt a mérkőzésben. Legközelebb nem adhatjuk alább.
A Balmazújváros elleni mérkőzéshez képest előrébb léptünk a megérzésekben. Felkészültünk a videók alapján, tudtuk, mikor mit tesznek a fürediek, s ezek be is igazolódtak, bár volt néhány hibánk. Védekezésünkkel elégedett voltam, s Tóth Koppány is jó teljesítményt nyújtott, remélem, a fiatal kapusaink is felnőnek erre a szintre.
A Tata elleni mérkőzés nem lesz könnyű, ők is az életükért küzdenek. Mentális magabiztossággal kell mennünk, nekem pedig az lesz a dolgom, hogy frissek legyünk.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategóriák: Interjú

60 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője