A bajnokság 9. fordulójában hazai pályán született győzelem. Az első perctől kezdve érezni lehetett a maximális koncentrációt és küzdő szellemet. Az első félidő 16-14-es kövesdi vezetést eredményezett. A második félidő első felében sikerült felzárkóznia a vendégeknek, ami után rögtön egy hazai időkérés következett. Sikerült rendbe tenni a fejeket és ellépni ellenfelünktől. A második félidő második felében előnyünket tovább növelve sikerült 32-28-ra megnyerni a mérkőzést. A szombati hazai bajnoki mérkőzést értékelte felnőtt csapatunk vezetőedzője, Drizner Péter és beálló játékosunk, Dobi Sándor.

” Gratulálok a csapatnak, életben maradtunk! Én úgy gondolom, hogy mindenünket kitettük a pályára, amink volt, ennél többet nem tudok kérni tőlük. Az, hogy emellé most győzelem párosult ez tényleg egy nagyon jó érzés. Nagyon nagy kockázat volt az, hogy gyakorlatilag egy támadás – védekezés cserével próbáltuk lehozni a mérkőzést. Nem így volt tervezve, de elől jöttek a gólok és emiatt nem lett volna szerencsés megbontani. A második félidőben gondolkoztunk rajta ott az időkérésnél is, hogy lehet bele kell nyúlni, de utána újra megindultak, úgyhogy hagytuk had folyjon. Nagyon fegyelmezett játék volt, hátul főleg, hogy gyakorlatilag két percek nélkül lehoztunk egy ilyen fontos mérkőzést az hatalmas teljesítmény, illetve tényleg minden posztról jöttek az extra dolgok. Védés is a legjobbkor jött, gól is jött onnan, balszélről, jobbszélről jöttek gólok zsinórban, amikor kellett. Kívülről mind a három játékosunk betalált lélektanilag nagyon fontos pillanatokban is, illetve ugye beállóbol a Sanyi nagyon nagy munkát végzett, Bálint is hátul. Én csak gratulálni tudok a fiúknak és nyilván ezt a győzelmet gyógytornászunk kisfiának ajánljuk és sok boldogságot, egészséget kívánunk neki. Kedden kezdjük a felkészülést a Békés ellen. ” – Drizner Péter, vezetőedző

” Először is szeretnék gratulálni a csapatnak! Úgy gondolom, hogy nagyon nagyot küzdöttünk, mind elől, mind hátul. Azt gondolom, hogy végre tényleg egy csapatként tudtunk küzdeni 60 percig. Teljes mértékben azt érzem, hogy amit Peti elvárt tőlünk, azt kitettük a pályára. 18-18-nál volt egy kisebb rövidzárlat, ami sajnos elő szokott jönni nálunk, de úgy gondolom, hogy csapatként túl tudtunk ezen lendülni. Saját javunkra tudtuk fordítani ezt a lélektani előnyt és a hazai pályát, így sikerült begyűjtenünk a 2 pontot. Jövő héten megyünk Békésre, nagyon nehéz mérkőzésre számítok ott is, de ha ilyen lelkesedéssel kitesszük a lelkünket csapatként a pályára, bármi megtörténhet ott is. ” – Dobi Sándor, a Mezőkövesdi KC játékosa

Mezőkövesdi KC – Csépe Salgótarjáni SKC 32-28 (Félidőben:16-14)

Mezőkövesdi KC: Nagy Dominik 1, Pelyhe Patrik József, Varga István (kapusok) , Jancsó Nándor 9 , Bakó Bence Norbert, Gulácsi Bálint 1 , Csörgő Kristóf 6 , Boda Tamás Márton 4 , Kátai Richárd, Szabó Dániel 3 , Zelei Botond 6 , Dócs Árpád, Gyallai Bercel, Dobi Sándor 2.

Kiállítások: 2 perc

Hétméteresek: 7/4

Csépe Salgótarjáni SKC: Kovács Róbert, Manazya Felicián, Szabó Péter (kapusok) , Dancs Máté 1 , Szabó Tamás 2 , Csontos Máté, Bíró Balázs Bertalan, Ponyi Gergő 1 , Gyimesi Máté 1 , Székely Nikola 4 , Hajdú Péter 5 , Nagy Tamás 2 , Albert Tóth László, Csuka Balázs 5 , Soós Péter 7 , Forgács Péter.

Kiállítások: 10 perc

Hétméteresek: 5/5

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •