Vasárnap este a DVTK-Eger gárdáját látta vendégül csapatunk, majdnem telt ház előtt.

Az előzetes jelzéseknek és a várakozásoknak megfelelően szinte totális teltház fogadta a pályára kifutó csapatokat és játékvezetőket.

Idegesen indult a meccs, inkább az egriek akarata érvényesült, azonban jelentős előnyt nem tudott összekalapálni a hevesi alakulat. Buday mester rendelkezésére kapuban Pásztor Imre mellett az ifista Pelyhe Patrik állt rendelkezésre, Tóth Koppány kidőlt a sorból egyelőre.

Nem nagyon forgatta azonban a kövesdi szakvezető a csapatot, inkább az állandóságra törekedett a mérkőzés elején. Aztán persze jöttek a cserél folyamatosan, hogy mindenki friss legyen. Hullámzott a játék, azonban igazán közel csak a félidő előtt kerültünk az egri csapathoz. 30 percnyi játék után 12-13-as vendég előnyt mutatott a kijelző.

A második félidő aztán ott folytatódott, ahol abbamaradt az első: idegesek voltunk, rengeteg volt persze mindkét oldalon a technikai hibák száma. Utolértük végre a vendégeket, aztán hazai előny állt a táblán. Átvettük a kezdeményezést és innentől kezdve igyekeztünk akaratunkat az egriekre kényszeríteni, több-kevesebb sikerrel.

A végén drámai körülmények között született meg a hazai győzelem, de inkább nem is írunk semmit, aki kíváncsi, nézze meg a videót róla:

 

A  meccs utáni ünneplés:

 

A mérkőzés alakulása és a statiszika ide kattintva érhető el: STATISZTIKA!

A szakvezetők, illetve Repóth Dániel (DVTK-Eger) és Jancsó Nándor így látták a meccset:

 

  •  
    154
    Shares
  • 154
  •  
  •  
  •  
  •  
  •