Harcias döntetlen Békésen

Szerző: mkc Közzétéve:

Tegnap a Békési FKC vendégeként léptünk pályára a bajnokság 7. fordulójában. A találkozót a hazaiak várhatták a tabella szempontjából előnyösebb helyzetből, hiszen – míg az MKC a 9. -, a Békés a 6. helyet foglalta el a forduló kezdetén.

A mérkőzés az első perctől kezdve kiélezett volt, az eredmény nem nőtt 2 gólosnál nagyobbra. Az első félidőben csapatunknál volt a kezdeményezés, szinte végig mi vezettünk és a szünetre is kétgólos, 14-12-es vezetéssel mentünk.

A második játékrészben azonban a Békés összeszedettebben játszott, és átvették a vezetést. Az MKC egy emberelőnyt kihasználva visszajött a meccsbe, és az utolsó percekben, akár 1 helyett 2 góllal is vezethettünk volna, ám ezt nem sikerült megugrani. 59:50-nél Kátai hagyta ki a helyzetét, amivel nyerhettünk volna, de nem lehetünk elégedetlenek, hiszen a lefújás előtt 2 másodperccel még Szilágyinak is védenie kellett a döntetlenhez. Így egyik csapat sem bírt a másik fölé kerekedni, 26-26-os döntetlennel ért véget a Békési FKC – Mezőkövesdi KC összecsapás.

Drizner Péter: Gratulálok a csapatnak, megérdemelten szereztünk egy pontot. A végén jó sanszunk volt a kettőre is, sajnos az utolsó előtti támadás rövidebb volt, mint terveztük, így még két labdabirtoklása lett utána a Békésnek, ennek tükrében viszont örülni kell, hogy legalább egy pont lett a vége. Amit gondoltunk mérkőzés előtt, hogy miket kellene megcsinálni ahhoz, hogy nyerjünk, azok közül sok mindent sikerült megvalósítani. Jövő héten pénteken Vecsésre is pontokért megyünk, remélem, hogy ott még rá fogunk tenni egy lapáttal. Köszönjük a szurkolóink biztatását, örülök, hogy ponttal tudtuk meghálálni, hogy ilyen messzire is elkísérték a csapatot.

A mérkőzés jegyzőkönyve: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021277728

Szép volt, fiúk!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategóriák: Csapatok