Marius Breazu, Fiú U14, Fiú U15

” Az első osztályban játszó U14-es csapatunk az őszi szezonban elég jó teljesítmény produkált. Néhány mérkőzés fontos pillanataiban nagyobb odafigyeléssel (a Debrecen ellen például kétszer, amikor egy gólkülönbséggel kikaptunk és döntetlent játszottunk, vagy a Kecskemét, kétgólos vereség), de jobb homogenizálással is lehetne még jobb eredmény. Sajnos a lejátszott 10 meccsen soha nem tudtuk bemutatni a legjobb csapatformulát, minden alkalommal hiányzott 2-3 fontos játékos, aki nem volt elérhető. Az alsóházban a tavaszi szezonban olyan ellenfeleink lesznek, mint az Angyalföldi Sportiskola, a Diósd, a Győr, a Budaörs és a Kecskemét. Ezen ellenfelek eddigi eredményeit elemezve csapatunknak az első helyek egyikét kell elfoglalnia ebben a minibajnokságban. Az U15-ös csapat ugyanennyi mérkőzésből 10 győzelemmel zárta az őszi szezont a regionális bajnokságban. Első pillantásra úgy tűnik, hogy minden rendben volt, de voltak pillanatok, főleg néhány meccs elején, amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna, valamint a BSK – DVTK elleni meccsen, amin mi nyertünk (28-26) elmondható, hogy “a golyó a fülünk mellett ment el”. Tavasszal legalább két erős ellenfelünk lesz, a Debreceni EAC és a Nádudvar. Nem lenne meglepetés, ha köztünk, illetve a fentebb említett két csapat közül kerülnének ki a dobogósok.. Végezetül szeretnék az általam edzett két csapat tevékenységében résztvevőknek “Boldog Új Évet” és jó egészséget kívánni, mert ez sokkal fontosabb, mint egy elvesztett vagy megnyert meccs! Bízzunk benne, hogy februártól az első fordulókban a nézők a lelátóról tekinthetik meg a meccseket, ami ismerve szurkolóink szenvedélyét, nagy előnyt jelentene számunkra! Hajrá MKC! ”

Mező Gábor, Fiú U13

” Ennél az utánpótlás korosztálynál is sajnos nagyon rányomta a bélyegét a pandémia idézte bizonytalanság, a kimaradó edzések. Sajnos ez az az időszak a fiúknál, ahol a hormonok tombolása előidézi a kamaszkori hangulatváltozásokat, a motiválatlanságot, a kedvtelenséget. Nem egyszerű edzőként ilyen állapotban lévő srácokat edzeni, egy csapattá kovácsolni, de bízom benne, hogy sok sok magyarázattal, tanítással sikerülni fog és mindenki megtalálja a megfelelő helyét a gépezetben és a jövő évben már több energiát fektethetünk a tényleges fizikai edzésbe! Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok! ”

Horváth Loránd, Leány U13

” 4 fordulón tudtunk részt venni az őszi félévben, ahol többnyire jó, élvezetes mérkőzéseket játszottunk. A csapatból 4 játékos a serdülő csapattal edz már, ami ezeken az U13-as fordulókon meg is látszott. Az 1 évvel fiatalabb játékosok, viszont szépen felnőttek a feladathoz és közülük is többen meghatározó játékosok tudtak lenni olyan mérkőzéseken, ahol több hiányzónk is volt. Fordulóról – fordulóra kezdett egyre jobban összeszokni és összhangba kerülni a csapat, építgetjük szépen támadásban a különböző taktikai elemeket, egyre jobban működnek a páros kapcsolatok, védekezésben is egyre jobban teljesítünk. Ugyanezen az úton kell tovább haladni, ezt a hozzáállást várom el a lányoktól a tavaszi szezonban is. ”

Panyi Loránd, Fiú U11, U12

” A 2021/2022- es szezont 31 igazolt gyermekkel kezdtük meg, ebből 18 gyermek csak  U12-ben, 10 gyermek csak U11-ben és 3 gyerkőc mindkét korosztályban szerepelt. Az U12-es csapatból 6 fő az U13-as korosztály edzésein vettek részt és időközben mind az U12- es U11-es csapat háza táján voltak távozók és érkezők is, ebből 2 fő még nincsen leigazolva. A pontos létszám jelenleg összesen 27 fő, melyből játszanak az U12-ben 17 fő, U11ben-13 fő. Továbbá látogatja még az edzéseket 2 fő, aki nincsen még leigazolva. Az iskolai elfoglaltságok, a vírushelyzet miatti karantén és betegség plusz a versenyek szakkörök miatt az edzéslátogatottság nagyon változó volt, ami megnehezítette a munkát. Arra törekedtem, hogy az alap technikai elemekben fejlődjenek a gyerekek. Ebben a szezonban heti 5 volt az edzésszám hétfő és szerda kivételével. A többi napon nagyon szerencsés helyzetünk volt, mert a csarnokban edzhettünk. Ez azért a korai kezdés miatt okozott némi bonyodalmat, sajnos ezért is veszítettem el gyerekeket. Ez az időpont, mivel fixen adott, sajnos nem tudtam itt tartani mindenkit. Az előző évek covid helyzete miatt sok deficit volt a gyereknél képességben és technikai szinten egyaránt. Talán most már mondhatom, hogy sokat haladtunk előre, persze azért még messze sem tartunk ott, ahol szeretném. Az U12-vel így nehezebben tudtam dolgozni, mert a nagyobb korosztálynál edző gyerekekkel nem találkoztam sokat és a mérkőzéseken azt vettem észre, a többiekkel nem volt olyan összhang, mint az előző év végén, de a fejlődés látható. Idén csak a Gyöngyössel szemben maradtunk alul, igaz 3 fordulón is velük kerültünk össze, ami egyrészt jó, mert azt hiszem ők vannak a legjobb szinten, egyrészről viszont rossz is, mert a több csapattal is szerettem volna, ha össze tudjuk mérni, hol is tartunk jelenleg. Összességében talán azt mondhatom, hogy jó úton haladunk. Az U11-el elsősorban az elején azért volt nehéz, mert az összevont csoportnál látszott, hogy fizikálisan és technikailag is van különbség, ebben az 1-1,5 év korkülönbség is közre játszik. A bajnokságban ugyan nincsen eredmény számolás, de azért minden mérkőzésen tudtuk az eredményt. Az eredmény a legkevésbé sem érdekel, viszont jelen helyzetben jó volt, hogy tudtuk, hiszen egyre nagyobb önbizalmat adott a gyerekeknek és egyre jobb volt a kép, ahogy haladtunk előre a mérkőzésekkel. Két fordulóban is segítséget kellett kérni az U10-es korosztálytól, mert nem tudtunk volna kiállni a mérkőzésekre a betegség és karantén hullám miatt. Ezért nagyon hálás is vagyok a segítőknek. Látszott rajtuk is, hogy lesznek közöttük ügyes gyerekek. Összesen 2 mérkőzésen maradtunk alul a 4 forduló (azaz 8 mérkőzés) alatt. Remélem a folytatásban lassan utol érjük az előttünk tartó riválisokat. Remélem a továbbiakban kevesebb hátráltató dolog lesz és tudunk haladni a tervezett ütemben. B.Ú.É.K. mindenkinek, hajrá MKC!!!!

Szabó Lilla, Leány U11, U12

” Augusztustól kaptam a megtisztelő feladatot és vehettem át az U11 és U12-es korosztály lányait. Az őszi szezonban az U11-es csapattal 3 ( 6 mérkőzés) , míg az U12-vel 4 ( 8 mérkőzés) fordulón vehettünk részt. Összességében elmondható a csapatról, hogy a szezon végére kialakult a csapategység, ami az utolsó fordulóban teljes mértékben látszott is. Egymásért küzdöttek és hajtottak a lányok a mérkőzések első percétől kezdve az utolsóig. A szezon elején újonnan felkerülő lányok is szépen felvették az edzések ritmusát, igyekeznek felzárkózni az idősebb társaikhoz technikailag és a kézilabda játék terén is. Szerencsére a létszám a szezon elejétől megmaradt, így 14-16 fővel tudunk edzéseket tartani, persze kivétel, amikor iskolai vagy egyéb elfoglaltság, betegség miatt hiányoznak. Bízom benne, hogy a tavaszi szezonban is legalább ennyi, ha nem több mérkőzést tudnak játszani a lányok. Márciustól veszi kezdetét a bajnokság, addig igyekszünk edzőmérkőzéseken, tornákon részt venni. Dolgozunk tovább, a hibáinkból tanultunk és igyekszünk javítani! Ha a lányok lelkesedése, szorgalma megmarad, akkor a folytatásban is hasonlóan szép eredményeket fogunk elérni! ”

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •