Fontos győzelem
A bajnokság 14. fordulójában a 15. helyen álló Százhalombattához látogattunk. A mérkőzés egy klasszikus 4 pontos találkozó volt az előzetes várakozás és a meccskép alapján is.
Az első félidőben bár végig nálunk volt az előny, kiélezett csata folyt. A hazaiak nem hagyták sok góllal elmenni csapatunkat, így az különbség döntetlen, és 2-3 gólos MKC vezetés között mozgott. Az első játékrész utolsó perceiben mi voltunk a határozottabbak, így 11-8-as vezetéssel mentünk a szünetre.
A második 30 perc is sok izgalmat tartogatott, hiszen hiába vezettünk 3-4-5 góllal mondhatni 25 percig, a Százhalombatta 1 gólra ledolgozta a hátrányát. Az utolsó percekben döntő volt, hogy a hazaiak két játékosa is 2 perces kiállítást kapott, amelyet Bodnár remekül használt ki és 3 gólt is szerzett az utolsó percekben. Végül megérdemelten, 29-26-ra nyertünk.
A mérkőzés jegyzőkönyve: https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021277875
Drizner Péter:
Klasszikus 4 pontos mérkőzést sikerült megnyerni, ráadásul idegenben. Kiemelt mérkőzésként kezeltük, csakúgy, mint a múlt heti Rákosmente ellenit, örülök, hogy be tudtuk húzni mindkettőt. A következő feladat stabilizálni a helyünket a középmezőnyben, ehhez két pont kell az őszi utolsó hazain. Mindent meg fogunk tenni érte, hogy sikerüljön!