Európai Egyetemi Játékok

Szerző: mkc Közzétéve:

Dócs Árpád és Illés Nándor részt vesz az Európai Egyetemi játékok idei rendezvényén.

Játékosaink az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatóiként vannak ott a július 17-én (szerdán) kezdődő kézilabda versenyen Debrecenben.

Az Európai Egyetemi Játékok (EUG) mondhatni Európa egyik legnagyobb sporteseménye, a résztvevők létszámát tekintve a világ 3. legnagyobb multisport eseménye. Idén 40 ország, 450 egyetemének részvételére számítanak, ahol a becslések szerint 4500 versenyző lesz jelen. Idén két városban, Miskolcon és Debrecenben lesznek majd a különböző sportágak versenyei.

Játékosaink csapata a torna B csoportjába került be, amelyben a következő csapatok szerepelnek:

– Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

– Duisburg-Essen Egyetem

– Norvég Tudományos Egyetem

Mérkőzések időpontjai:

Július 20. 16:00 EKKE – Duisburg-Essen Egyetem

Július 21. 16:00 EKKE – Norvég Tudományos Egyetem

Árpinak és Nándinak sok sikert kívánunk!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategóriák: Csapatok