Interjú
Vasárnap minden, most semmi nem jött be
Skaliczki László szerint néhányan szabadnapot vettek ki, a kidolgozott taktikából nem kapott vissza semmit.
Skaliczki László szerint néhányan szabadnapot vettek ki, a kidolgozott taktikából nem kapott vissza semmit.
Csoknyai István nem akart beleszólni az ötödik hely sorsába, maximális erőbedobást kért csapatától.
Szerdán este idei utolsó hazai bajnokiját játssza a Mezőkövesdi KC, méghozzá a felsőházi Balatonfüred ellen.
Skaliczki László szerint jól támadtak és védekeztek, beosztották erejüket, Füzesi Ferenc nem volt elégedett a balmazi védelemmel.
Balmazújvárosba látogat vasárnap este a Mezőkövesdi KC, Skaliczki László kemény, fárasztó és szoros mérkőzésre számít.
Kökény István szerint döntő volt, hogy négy hetest kihagytak, Skaliczki László szerint az MKC végig kezében tartotta a meccset.
Fontos lesz a szombati mérkőzés, hiszen leszakíthatja riválisát az MKC. Dobj egy macit, vagy egy csokit akció is lesz.
A tabella utolsó helyén álló Komlóhoz látogat szombaton az MKC, de a hazaiak épp első győzelmük után vannak.
A képességeik közel maximumát hozták ki a Szeged ellen, most sajátos felkészülés lesz a Komló ellen.