U23 csapat hírei
Sok gólt kaptak lerohanásból
Szombaton tizenkét gólos vereséget szenvedett Kecskeméten a Mezőkövesdi KC U23-as csapata.
Szombaton tizenkét gólos vereséget szenvedett Kecskeméten a Mezőkövesdi KC U23-as csapata.
Kökény István szerint döntő volt, hogy négy hetest kihagytak, Skaliczki László szerint az MKC végig kezében tartotta a meccset.
Négygólos győzelmet aratott a Cegléd felett az MKC, rengeteg volt a kiállítás és a kimaradt hétméteres.
Fontos lesz a szombati mérkőzés, hiszen leszakíthatja riválisát az MKC. Dobj egy macit, vagy egy csokit akció is lesz.

Már a komlói ifimeccsen is az Ózd ellen készültek, végre nagyobb volt a fegyelem, s kevesebb a technikai hiba, ez sikert hozott.

Megtörte hosszú vereségsorozatát az MKC U23-as csapata, ki más, mint a megyei rivális ellen.
Bár már hat góllal is vezetett a második félidőben, az MKC-nak még az egy pontért is hajtania kellett Komlón.
A tabella utolsó helyén álló Komlóhoz látogat szombaton az MKC, de a hazaiak épp első győzelmük után vannak.
